szeptember 18 2017

Nyári élmények írásban és képekben

Már három hete, hogy elkezdődött az idei tanév iskolánkban is. A nyári szünet után élményekkel telve tértek vissza a gyerekek az iskolapadba. Az első napok természetesen a sok-sok nyári élmény elmesélésével teltek. Sokan képeket is hoztak, hogy színesebbé tegyék az élménybeszámolót!
Elkészültek az első fogalmazások is, amelynek témája az élmények elmesélése volt.

Ezekből szemezgettünk, a teljesség igénye nélkül.
Olvassátok szeretettel!

KÉPEK ITT

Nyári élményeim
„Itt van az ősz, itt van újra…” Sajnos vége van a nyárnak, elkezdődött az iskola. Bárcsak még szünet lenne! Annyi minden történt velem a nyáron. Elmeséljem?
Júniusban épp, hogy elhangzott az utolsó csengőszó már indultunk is Olaszországba. Jesoloban a tengerpart mellett volt a szállásunk. Sokat fürödtem a tengerben. Barátommal Benivel rákokat, medúzákat, kagylókat gyűjtöttünk. Anyával homokvárat építettünk, míg apával vízibicikliztünk a hullámzó tengerben. Olaszországi egyhetes nyaralásunk alatt több híres városba is kirándultunk. Firenzében Aranyhidat, Pisában a ferdetornyot láttuk, Rómában a Colosseumot, ahol a gladiátorok küzdöttek meg régen egymással.
Hazaérkezésem után rész vettem a Magyar Vízilabda Szövetség által szervezett „Póló Nyár 2017.” programban. A táborban délelőttönként szárazföldi, és úszó edzés volt, délután pedig vízilabdáztunk. Ez a tábor azért tetszett nagyon, mert az osztálytársaimmal együtt lehettem.
Július nagy részét falun töltöttem a mamáméknál . Ott van ám csak igazi élet! Reggelente segítettem megetetni az állatokat. Délelőttönként főzni tanultam a mamától. Sokat játszottam az unokatestvéreimmel, bicikliztünk, fürödtünk, bújócskáztunk. Hétvégenként a papával szalonnát sütöttünk és grilleztünk. A mamánál a legjobb, mert ott mindig van süti és fagyi!
Júniusban még voltunk Németországban. Kirándultunk és hajókáztunk a Königssee Nemzeti Parkban.
Majd repülőre szálltunk nagyszüleimmel és két unokatestvéremmel. Az úti cél Costa Brava volt. Egyhetes spanyolországi nyaralásunkon voltam delfináriumban, kalózhajó kiránduláson, és a Barca stadionban.
Az augusztusom a sportról szólt. Egy hétig vízilabda táborban voltam, majd elkezdődött a három hetes DKKA felkészülési időszak. Az edzéseimet a csarnokban tartották, ahol lehetőségem volt találkozni és beszélgetni több válogatott kézilabdázóval.
Jaj, most jutott eszembe, hogy voltam Zselicén és Balatonfüreden! De ezt már inkább nem mesélem el, mert akkor még egy oldalt kellene írnom.
Úgyis mindjárt itt az őszi szünet, majd írok arról is.
Ecsődi Amanda   4.a

Nyári élményeim
Az én nyaram úgy kezdődött, hogy rögtön iskola után két hetet vízilabda táborban töltöttem.
A július hónapom szabad volt. Egyik nap Domiékkal elmentem Kiskunmajsára fürdeni. Ott nagyon jól éreztem magam. Nagyon sokat csúszdáztunk és ettünk-ittunk, bohóckodtunk. Sokszor voltam a mamáéknál a kertben. Augusztusban elutaztunk nyaralni Balatonfüredre, ahol egy hetet töltöttünk. Másnap meglátogattak mindet az unokatestvéremék és velünk töltöttek pár napot. Amikor jó idő volt, akkor sokat fürödtünk a Balatonban. Egyik este kimentünk a Tagore sétányra, ahol rengeteg látnivaló volt. Egy szombati napon átmentünk Tihanyba. Ott megnéztük és be is mentünk a Tihanyi apátságba. Kipróbáltuk a tihanyi visszhangot is. Megkóstoltam a levendulás fagyit és a nyalókát. Mielőtt hazaindultunk volna vettünk pár ajándékot a családnak.
A nyár további részét ismét edzőtáborral töltöttem és fejeztem is be. Nagyon jól éreztem magam egész nyáron.
Molnár Luca Sára 4.a

Nyári élményeim
Ezen a nyáron sok érdekes dolog történt velem.
Az első napon a Paloznaki Mandel Campingben kezdtünk. Három napig ott pihentünk, fürödtünk a medencében, sokat játszottunk Nimróddal, a barátunkkal. Voltak külföldiek, mégis elvoltunk velük is. Szépen, lassan teltek a napok. Innen Sümegre utaztunk. Egy hétig voltunk ott. Egy napot töltöttünk a sümegi várban. A programok a következők voltak: állatsimogató, bosziüldözés, lovaglás, íjászat, sólyom röptetés, filmvetítés, ólomöntés. Ezen kívül megnéztük a kiállításokat és egy artista bemutatót. Elmentünk még a Sárvári fürdőbe is. Ott sok jó, hosszú, tekergős csúszda várt minket. Izgalmas és természetesen vizes élmény volt ez. Még egy gyönyörű elefánt is volt a kerítésnél, meg is simogattuk. Elmentünk végül a Sümegi Afrikáriumba is. Ott rengeteg kitömött állat volt.
Nekem ezek voltak az élményeim.
Fábián Attila 4.a

Nyári élményeim
Nagyon vártam már a nyári szünetet. Idén sok helyre mentünk nyaralni.
Voltam három lovas táborban Baracson. Elmentünk lovaskocsizni is. A két Fríz, ami a kocsit húzta nagyon szép volt. Minden nap délelőtt és délután lovagoltunk. A lovasudvarban három aranyos kiscicával játszottunk. Júliusban Sárvárra utaztunk, ahol sokat fürödtünk és kirándultunk. Ott óriáscsúszdákon is lecsúsztam. Utána két hetet pihentünk a mamáéknál is. A testvéremmel a medencében is hűsöltünk sokat. A nyáron az Eszterrel a Bartók Kamaraszínház táborában is szórakoztunk. Énekeltünk, táncoltunk és ritmust is tapsoltunk. A hetet egy bemutatóval zártunk. A szülőknek ez nagyon tetszett. Az előadás után az Eszter nálunk aludt, de sajnos csak egy éjszakát! A nyár egy horvátországi nyaralással zárult. Az volt a legjobb benne, hogy lemaradtam az első iskolai napról! Ott egy magyar apartmanban szálltunk meg. Fürödtünk a tengerben, fagyiztunk, kirándultunk, horgásztunk és ettünk palacsintát is.  Az udvarban volt egy cuki kutyus is. Titokban virslivel etettük. Vasárnap nehezemre esett elbúcsúzni tőle. De neki is tőlem. Még ha kutyus is!
Sajnos vége van a nyárnak! De sebaj, mindjárt itt van újra. Még túlélem az iskolát!
Miskovitz Regina 4.a

Nyári élményeim
Vége lett a tanévnek, végre megkezdődött a nyári szünet, a nyaralás. Nagyon sok élményem volt.
A nyári szünet elejét sok pihenéssel és játékkal töltöttem. Júniusban felmentünk Budapestre Szandráékkal. Megnéztük a repülő bemutatót, az Országházat, átsétáltunk a Margit-szigetre, leültünk a zenélő szökőkúthoz és hallgattuk a sok ismerős gyermekdalt. Fáradtan, de élményekkel tele értünk haza. A szüleimmel elutaztunk Orosházára. Megismerkedtem Milánnal, akivel sokat játszottam, beszélgettem és fürödtem. Miközben itt nyaraltam, elmentünk Szarvasra, az arborétumba és a szegedi vadasparkba is. Nagyon jó volt az egy hét, de sajnos hamar vége lett. Apával és a nagymamával Mezőkövesdre utaztunk. Apával fürödtünk a Zsóry-fürdőben, ahol találkoztam a Laurával is.
A nyár végén elmentünk a keresztapámhoz, nyársaztunk s átmentünk Túrkevére fürdeni.
A nyári szünet legutolsó hétvégéjén Budapestre mentünk, felültem a Budapest Eye óriáskerékre. Először izgultam, de nem bántam meg. Nagyon érdekes volt látni az egész várost. Ezután megnéztük a Szent István Bazilikát. Felmentünk a kilátóba, ahová sok lépcső vezetett. Apa meg anya meglepett, átmentünk Visegrádra bobozni. Nagyon jó volt, örültem neki.
Kár, hogy olyan hamar eltelt a nyári szünet, de a sok élmény kárpótol. Szeretném, ha minél előbb nyár lenne, hogy újabb kalandok várjanak rám.
Szelényi Balázs 4.a

Nyári élményeim
Minden évben nagyon várom a nyári szünetet, mert jó idő van, lehet fürödni, együtt a család, pihenünk, nincs lecke.
Az idei szünidőt futball táborban kezdtem. Jól éreztem magam, sokat fociztunk. Utána Kisapostagon voltam a mamáéknál. Itt biliárdoztam, pingpongoztam és fürödtem. Szeretek náluk a kertben lenni. Ezután Balatonfüredre mentünk nyaralni a családdal. Jól sikerült, voltunk csúszdaparkban, hajókázni, teniszezni és fürödtünk a Balatonban. Legjobb a csopaki vízikalandpark volt.
Augusztusban a másik mamáéknál voltam.
Jól telt a nyár, sok szép helyen voltam, remélem jövőre is ilyen jó lesz.
Hegyes Márk 4.a




Posted 2017-09-18 by admin in category "Ti írtátok