„Észtországba kéne menni…”
Tallinba repülnek
A Tempus Közalapítvány Comenius iskolai együttműködések projektjének következő állomására kedden indul el a dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola csapata, mégpedig Vosuba (ejtsd: Vöszu-nak, s ne keverd Voru-val).
Mint arról legutóbb tájékoztattunk, két hete a nagykarácsonyi Papp László méhésznél vendégeskedtek a petőfisek (http://www.petofiiskola.hu/meheszkedes.html), most pedig a RHYTHMS OF NATURE – A természet ritmusa pályázat soros csoporttalálkozója következik – ezúttal Észtországban. Ez a világlátás a második alkalom a projektben, amikor felkerekedik a résztvevő hat ország hat – azaz egészen pontosan öt – iskolája és tüzetesebben megismerkedik a hatodik nemzet adottságaival, lehetőségeivel, körülményeivel. (Az első projekt-találkozó Szlovéniában volt még októberben.)
Az utazó különítményt hat diák és nyolc tanerő alkotja. A diákok az „Irány Észtország” pályázat győztesei: Szeitl Ákos, Török Nikoletta, Horváth Blanka, Horváth Hanga, Mészáros Anna - 8.b-s tanulók és Bellovits Kitti 8.a osztályos tanuló.
Vosu egyébként Észak-Észtországban található, a Finn-öböl partvidékén, s az ország legszebb vidéke ez. Az általános iskola egy kisiskola, ámde tökéletesen felszerelt tanintézmény. Nagy és korszerű tornaterme, laborja van, s mindössze 62 diák folytatja itt tanulmányait – ami nem csoda, mert Vosu tulajdonképpen egy üdülőközpont.
A programban a környék nevezetességeivel való megismerkedés mellett iskolalátogatás, a hely szépségeinek megtekintése szerepel, valamint a fél év alatt végzett munka ismertetése. Az utolsó napon pedig a főváros: Tallin nevezetességeit ismerhetik meg a csoportok tagjai. A helyiek már lázban égnek, ugyanis a szülők és a gyermekek észt nemzeti ételekkel várják a küldöttségeket. Persze a magyar delegáció sem érkezik üres kézzel: a csomagban Rákóczi túrós, mákos bejgli és dobos torta is szerepel.
A magyar diákok és pedagógusok észt családoknál lesznek elszállásolva, akikkel már az internet jóvoltából felvették a kapcsolatot. Öt este a családok vendégszeretetét élvezi mindenki, míg nappal gazdag és színes programok várnak reájuk. A kommunikáció pedig teljesen természetesen angol nyelven zajlik majd. Ez lehetővé teszi a közvetlen megtapasztalást, ami tulajdonképpen a program célja, s azt, hogy nyitott európai polgárokká váljanak a felnövekvő generáció tagjai.
|