Nyelvoktatás
Emelt szintű angol nyelvi képzés (angol tagozat)
A nyelvoktatást iskolánkban kiemelkedő fontosságúan kezeljük. Az először 1979/80-as tanévben indított angol tagozatos osztály a mai napig töretlen népszerűségű és városszerte ismert. A tagozatos osztályokban végzett tanulók közül sokan ma maguk is tanítják az angolt, de életük sok más területén, más foglalkozásban is kamatoztatják tanulmányaikat. A kezdetek Dr. Taródi Sándorné nevéhez fűződnek, aki sokáig egymaga vállalta fel ezt a nemes feladatot. Sokan neki köszönhetik az angol nyelv szeretetét és elsajátítását. Egy 1997-ben készített interjú itt olvasható a tanárnővel.
A tagozatos osztályok sokáig csoportbontás nélkül tanulták a nyelvet. Ma már harmadik osztálytól csoportbontásban tanítjuk a gyermekeket, ami a differenciált haladást szolgálja. A gyerekek már az első osztályban megismerkednek az angol nyelvvel. Először még csak dalokon, játékos feladatokon keresztül, majd az évek során, ötödik osztálytól már heti öt órában készülnek az alapfokú "C" típusú (szóbeli és írásbeli) nyelvvizsgára, ami a nyolc osztályon keresztüli nyelvoktatás célja iskolánkban. A 2007/08-as tanév végén 13 nyolcadikos tanuló szerzett nyelvvizsgát.
Tankönyveink a tagozatos osztályokban: Happy House, Happy Street 1-2, Project 1-4, Project Plus, valamint kiegészítő tankönyvek
Városi angol nyelvtani versenyt szervezünk minden évben. Szépkiejtési házi versenyt tartunk, gyermekeink részt vesznek a városi nyelvi versenyeken, ahol általában az elsők között végeznek diákjaink. Országos versenyeken is indulnak tanulóink, valamint levelezős versenyeken is.
A nyelvtanulást segítve rendszeresen szervezünk angliai tanulmányi utat, ahol a gyerekek első kézből ismerhetik meg az országot, a kultúrát, valamint gyakorolhatják nyelvtudásukat. Bővebben az angliai tanulmányi útról itt olvashat.
Nyelvoktatás a hagyományos osztályokban
A Petőfi Sándor Általános Iskolában a nyelvtanulás a nem tagozatos diákoknak is már az első osztályban kezdetét veszi. Az óraszám ugyan ezekben az osztályokban nem emelkedik olyan magasra, de mégis a gyermekeket alapszintű nyelvtudással igyekszünk felruházni. A nyelvtanulás tempója ezekben az osztályokban lassabb és differenciáltabb, de ugyanúgy elvárjuk a gyerekektől az alapos felkészülést. Jelenleg az angol nyelvet lehet iskolánkban tanulni órarendi órában. Lehetőség van korrepetálásra és szakkörökre járni, viszont sajnos ezekből az évek során egyre kevesebb lehetőség, óraszám áll rendelkezésünkre.
Második idegen nyelv tanulása
Több éve lehetőség van iskolánkban a német nyelv tanulására szakköri órák keretében. Ötödik osztálytól lehet jelentkezni a heti két órás képzésre. A gyerekek a városi német nyelvi versenyeken is részt vesznek. A tanév végén lehetőség van arra, hogy a gyerekek osztályozóvizsgát tegyenek német nyelvből, ezáltal felkészülésük eredménye a bizonyítványba is bekerül.
|