AZ ISKOLA MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI RENDSZERE
A Petőfi Sándor Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programja 2008 - 2013. ide kattintva tölthető le
1. Minőségbiztosítás
Az iskolánkban folyó minőségbiztosítási tevékenység célja az Oktatási Minisztérium által létrehozott COMENIUS 2000 Minőségfejlesztési Programiroda által ajánlott partnerközpontú működést szolgáló modell megvalósítása.
A partnerközpontú működés alapvető feladata az iskolai partnerek (elsősorban tanulók, szülők, pedagógusok és fenntartó) elégedettségének növelése.
A partnerközpontú működés alapja ugyanis az a - nevelőtestületünk által is vallott - felfogás, mely szerint az oktatás szolgáltatás, tehát a pedagógusnak figyelembe kell vennie azoknak a véleményét is, akiknek szolgáltat. Nevelőtestületünk úgy látja, hogy iskolánk csak akkor tudja eredményesen ellátni feladatát, ha eközben figyel azoknak a visszajelzéseire, akikkel kapcsolatban áll: a szülőkre, a tanulókra, a fenntartóra.
Pedagógusainknak - akik részt vesznek intézményünk céljainak meghatározásában, tevékenységének megszervezésében - egyeztetniük kell saját véleményeiket, tapasztalataikat a partnerek javaslataival, elvárásaival. A nevelőtestület csak ez alapján határozhat el különféle változásokat iskolánk nevelő - oktató munkájára vonatkozóan. E változások alapvető célja partnereink elégedettségének növelése.
Partnereink igényeinek kielégítése természetesen csak bizonyos keretek között érvényesülhet. Iskolánknak minden esetben tekintettel kell lennie a társadalmilag elfogadott értékekre és erkölcsi normákra, valamint a jogszabályok előírásaira is.
2. A minőségbiztosítás megvalósítása
Nevelőtestületünk a partnerközpontú működés megvalósítását az alábbi tervezet szerint valósította meg.
- A nevelőtestület elméleti felkészülése (belső továbbképzése) az iskolai nevelő-oktató munka ellenőrzési, mérési, értékelési és minőségbiztosítási rendszerének gyakorlati alkalmazásával kapcsolatos feladatokra.
- Nyitott önértékelés, intézményen belüli helyzetfelmérés. (Az intézmény dolgozóinak - elsősorban pedagógusainak - értékelése az intézmény helyzetéről, működéséről. Helyzetelemzés.)
- A partnerek - az érdekelt felek - azonosítása. (Mindazon partnerek összegyűjtése akikkel iskolánk kapcsolatban áll.)
- A partnerek - az érdekelt felek - iskolánkkal szemben támasztott igényeinek és elégedettségének felmérése. (A nevelőtestületnek meg kell ismernie a partnerek elvárásait az iskola működésével kapcsolatban, valamint azt, hogy a vélemények szerint iskolánk ezen elvárásoknak milyen mértékben képes megfelelni.)
- A partnerek megismert igényeinek és elégedettségének elemzése. (Az iskolai dolgozók - nevelők - és a partnerek igényeinek és elégedettségvizsgálatának összehasonlító elemzése.)
- Intézkedési terv készítése a nevelő-oktató munka új - vagy módosított - céljainak elérésére.
- A nevelő-oktató munka új - vagy módosított - céljainak elérésére kidolgozott intézkedési terv megvalósítása.
- A nevelő-oktató munka új - vagy módosított - céljainak elérésére kidolgozott intézkedési terv megvalósításának értékelése az intézkedési tervben meghatározott időközönként. (Ha szükséges újabb – korrekciós - intézkedési tervet kell készíteni és megvalósítani.)
- Az irányított (belső) önértékelés meghatározása.
|