COMENIUS PROJECT TALÁLKOZÓ – ŽELEZNIKI, SZLOVÉNIA
KÉPEK ITT
Szlovéniában járt a Petőfi Sándor Általános Iskola nyolcfős delegációja október végén. Az iskola küldöttsége a Comenius projekt első találkozójára utazott ki a kicsi, de annál szebb szomszédos országba.
Mint arról korábban hírt adtunk, a dunaújvárosi Alma mater az Európai Unió Comenius Iskolai együttműködések programjához csatlakozott sikeresen, amely a RHYTHMS OF NATURE (A TERMÉSZET RITMUSA) projectcímet viseli. A résztvevő iskolák együttműködésben dolgoznak a pályázat programján, majd tapasztalataikat, észrevételeiket angol nyelven, internetes fórumokon és személyes „project-találkozók” alkalmával osztják meg egymással Szlovéniában, Észtországban, Angliában és jövőre Dunaújvárosban. Nos, az első ilyen találkozóra került sor 2010. október 19-23. között a szlovéniai Železniki városában.
A programra egy nappal korábban érkezett Észtország csoportja, de október 19-én, kedden az osztrák, a lett, az angol és a magyar küldöttség is elfoglalhatta Pazar szálláshelyét.
A fő programot a Központi Iskola, és Óvoda, a Selca-i tagiskola meglátogatása, valamint előadások, csoportfoglalkozások, és a helybéli gyerekekkel való találkozások jelentették, de minden küldöttségnek be kellett számolnia saját iskolájáról és iskolarendszerükről is – természetesen angol nyelven. Különleges színfoltja volt az összejövetelnek, amikor a helyi nevezetességekkel, szokásokkal és különleges gasztronómiai csodákkal ismerkedtek a vendégek, vagy például amikor meglátogatták a hegytetőn álló 12(!) fős kis iskolát, valamint a helyiek nagy költőjének az emlékművét a festői helyoldalban, illetve amikor találkoztak a Železniki polgármesterével, Michael Prevc-cel. De módjuk nyílt a projectben résztvevőknek megismerkedni a Železniki Múzeum nevezetességeivel, s részt vehettek Železnikiben és Ljubljanában városnézésen, illetve orgonahangverseny Zabrdo-ban. Betekintést nyerhettek a Davča, Sorica, Dražgošc tagiskolák műhelyvilágába, s kirándulhattak Skofja Loka, Bled, Bohinj városaiba. S bizonyára mindenki számára feldehetetlen marad a Comenius-est, ahol a gazdag tapasztalataikat kellemes hangulatban összegezték a résztvevők.
|