Sakkélet a Petőfiben

Sakkélet a Petőfiben!

A Petőfi Sándor Általános Iskolában 2009/10-es tanévtől, vagyis ötödik éve van lehetőségük az alsós gyermekeknek elsajátítani a sakkjátékot. Az első két tanévben délutáni szakkörként működött, melyet az iskola alsósai, felsősei egyaránt látogathattak. Az első kétéves tapasztalat azt mutatta, hogy az alsósok körében egyre népszerűbbek a foglalkozások. Közülük többen annyira megszerették és olyan szintre fejlődtek, hogy a versenyeken is kipróbálták magukat. A harmadik tanévtől a kis elsősök már választhatták, hogy heti egy tanórában tanulnak sakkozni. A szülők és gyerekek nagyon pozitívan fogadták ezt a lehetőséget, hiszen 2011/2012- es tanévben 36 első osztályos kis diák kezdte el ezt a fejlesztő programot, 2012/2013-as tanévben 79-en vettek részt az iskolai sakkoktatásban.
A 2013/2014-es tanévben már nyolc osztályban van sakkfoglalkozás heti 1 vagy 2 tanórában.
Az idén a három 1. osztályból 39 gyermek jelentkezett, jelenleg, az alsó tagozat 1-3 évfolyamosai közül, összesen 99 –en látogatják a foglalkozásokat.

Az iskola már több alkalommal adott otthont gyermek sakkversenyeknek.
Rendszeres rendezvényünk, iskolánk tanulóit csábítja egy jó kis megmérettetésre a sakktáblán. Decemberben az iskola diákjai, a legjobb Petőfis címért küzdhetnek alsóban és felsőben egyaránt.
Az első három évben 10-15 fős létszámról 2012-ben 30-ra, 2013-ban36 főre emelkedett a bátor jelentkezők száma.
Petőfi Kupa elnevezéssel sikeres, hagyományteremtő, tavaszi sakkversenyünk már négy alkalommal került megrendezésre, melyeken 80-100 tanuló ült sakktáblához, hogy összemérjék tudásukat. A résztvevők egyharmada dunaújvárosi, de rendszeresen érkeznek Székesfehérvárról, Mórról, Bicskéről, Bodajkról, Seregélyesről, Adonyból, város környéki településekről, valamint Várpalotáról, Balatonfüredről is, hogy megküzdjenek egymással a pepita táblán.
Tavasszal ismét várja az iskola a sakkozó gyerekeket a 2014-es Petőfi Kupára.

A versenyeken nagyon szép eredményeket értek el diákjaink.

A sakkról általánosságban:
A sakk, mint játék, cselekvésre, gondolkodásra készteti a gyerekeket, amit általában szeretnek. A személyiség fejlesztésében nagyon jól használható eszköz.
A logikus gondolkodás mellett, nagyon fontos a szabályok szükségességének belátása, a szabályok megértése, elfogadása és betartása, az esélyegyenlőség igénye és értékelése, a nyertes és vesztes szerepek megtapasztalása, és az ezzel járó siker és kudarc elviselése. ..
A sakkoktatás célja a tanulók személyiségformálása és az általános képességfejlesztés.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendszeresen sakkozó gyerekeknél gyorsabban fejlődnek az értelmi képességek, amelyek elősegítik a különböző tanulási folyamatok hatékonyabb megvalósulását.