Iskolánk 3.a osztálya Bálint Judit osztályfőnök vezetésével megkezdte az idei tanév könyvtári foglalkozásait. A tavalyi tanévhez hasonlóan ebben a tanévben is Pokornyi Orsolya gyermekkönyvtáros kalauzolja végig a gyerekeket a foglalkozások és a könyvek birodalmában. Az első foglalkozás fő témája az éppen aktuális évszak , az ősz volt. Kellemes halk zene fogadta a tanulókat a könyvtárba lépve, majd a kényelmes párnákon helyet foglalva az ősz jellemzőiről beszélgettek, belecsempészve a növény- és állatvilágot is. Majd játékos formában elevenítették fel az évszak jellemzőit, melyet a gyerekek nagyon élveztek. Végül egy mesét hallgathattak meg Orsi néni előadásában a lemmingről és a bagolyról, melyet egy mozgásos játék zárt le: erdei állatok mozgását utánozva pihentek meg az ősz színeit szimbolizáló takarón. A színes foglalkozás ezúttal is könyvkölcsönzéssel zárult, minden diák 2 könyvet kölcsönözhetett ki, melyet már a könyvtárban érdeklődve olvasgattak.Köszönik szépen Orsi néni érdekes, játékos foglalkozását, már alig várják a következő alkalmat!
Augusztus végén „Fiókaklubba” vártuk leendő elsőseinket és szüleiket. Ezen a foglalkozáson a tanító nénik és a családok megismerkedtek egymással. Leendő tanítványaink a tantermükkel és az iskola épületével. Az iskolabejáró séta után az udvaron önfeledten játszhattak a gyerekek. Ennek a programnak köszönhetően az első napon is könnyebb dolguk volt a kis elsősöknek, felszabadultan, és boldogan töltötték el első iskolai napjukat.
Iskolánk szeptember 1-jén reggel 8 órakor ünnepélyes keretek között nyitotta meg a 2025/2026-os tanévet. Közel 400, ünneplő ruhába öltözött tanuló várta izgatottan az idei első csengőszót. Ma reggel Horváthné Paulik Réka, a Dunaújvárosi Tankerületi Központ szakmai vezető asszonya is velünk ünnepelt. Köszönjük, hogy jelenlétével megtisztelte rendezvényünket!
Közösségünkhöz a mai napon 45 első osztályos kisgyermek, 21 nyáron érkező diák és 6 újonnan belépő munkatárs csatlakozott. Az igazgatónő köszöntő beszédét követően maroknyi énekkarunk vidám énekszóval búcsúztatta a nyarat és üdvözölte a vendégeket. Majd első évfolyamunk kedvesen bemutatkozott. A legkisebbek hagyományunk szerint körbesétálták a színpadot, onnan integetve a nagyoknak és szüleiknek. A legbátrabb kisfecskék - Borbély Alex, Tóth Martin, Melikovszki Natasa - versmondással is megörvendeztettek bennünket.
Új tanév, új célok, új remények! Kívánunk Mindannyiunknak tartalmas, sikerekben és eredményekben gazdag tanítási évet!
Idei tanévzáró ünnepélyünk a hőségriadó legmelegebb napjára esett, ezért engedtünk az ünnepélyek formalitásából. Lenge nyári öltözékben búcsúztattuk a 2024/2025-ös tanévet, az igazgató asszony köszöntötte a jelenlévőket és röviden értékelte a tanévet. Az énekkar vidám nyári dallal ajándékozta meg közösségünket, és a kiemelkedő eredmények méltatása sem maradhatott el. A bizonyítványok átadására már a hűvösebb tantermekben került sor. Kitűnő vagy kiváló bizonyítványáért nevelőtestületi dicséretben részesült: 1.a: Gelénesi Zoé, Nagy Noémi, Petrovics Míra, Szántó Adél, 1.b: Bocskár Dominika, Fábián Roland, Fekete Szonja 2.a: Fekete Szonja, Sáfár Domán, Szabó Péter 2.b: András Noémi, Kovács Patrik, László Botond 3.a: Darabos Alíz, Horinka Marcell, Kapás Míra, Kovács Flórián, Kovács Milos, Lukácsi Péter, Mándi Noel, Rauf Emília, Vermes Baján Vivien 3.b: Fábián Hanna, Fekete Kiara, Schreiber Ádám 4.a: Bereczki Ditta, Kiss Olivér, Vainel Kristóf 4.b: Pock Emília 6.a: Baranyai Gábor, Feltóti Jonatán, Gál Zoé, Garbacz Máté, Izsák Eszter, Kecskés Viktória, Kovács Fanni, Nagy Norbert, Vincze Lilla 7.b: Boór Milán, Preizler György 7.c: Vainel Vince
A Petőfis Tanítványainkért Alapítvány elismerésében részesült: Vainel Kristóf 4.a, Pock Emília 4.b – „Az év diákja 2025” kitüntető címet érdemelte ki.A 8. évfolyam elismeréseit a Ballagás című posztban olvashatják.
A megszerzett bizonyítványhoz valamennyi tanulónak gratulálunk! Élményteli és balesetmentes nyári vakációt kívánunk!
Alig telt el egy hét a tanév vége óta, tanulóink máris ismét találkozhattak a nyári zánkai Erzsébet-táborban, ahová már a negyedik alkalommal látogattunk el. A tábor népszerűsége a gyerekek körében töretlen, hiszen pazar körülmények között lehet tartalmas időt eltölteni, mindezt alacsony részvételi díj mellett Az idei táborozás egy gondtalan vasúti utazással indult. Az időjárás különösen meleg volt már az érkezés napján, így a szobák elfoglalás után rögtön a strand felé vettük az irányt. Az estét a szokásos nyitóünnepség koronázta meg. Az első teljes napon a strandolásé volt a főszerep, ami nem is csoda, hiszen sokaknak ez volt az idei nyár első csobbanása a magyar tengerben. Este Dánielfy Gergely koncertjét hallgathattuk meg. Kedden sportnapon vehettünk részt, ahol többen is egy pecsétgyűjtő vetélkedőn indultak, melynek végén ajándék kitűzőt lehetett készíteni. Délután egy hajókirándulásban volt részünk, melynek során tényeket és érdekességeket hallgathattunk meg a Balatonról, annak történetéről és többek között veszélyeiről. Vacsora után az Intim Torna Illegál zenekar akusztikus koncertjét hallgathattuk meg. A szerdai nap hagyományosan a Hősök napja, amikor is a rendőrség, a tűzoltóság, a mentők és a katonaság is kivonul, hogy a gyerekek is testközelből megismerhessék ezen szervek eszközeit, vagy akár ki is próbálhassák azt. Így öltöztek többen tűzoltónak, mentek át egy füstalagúton, célba lőttek, valamint különböző vetélkedőkön vettek részt, apróbb nyereményekért. Délután lézerharc, kreatív foglalkozás, videójátékok és egy relaxációs technikákat bemutató foglalkozáson vehettek részt a gyerekek. Este a főtéren táncházaz tartottak, ahol tanulóink megismerkedhettek a néptánc alapjaival. Az utolsó napon, a nyár talán eddigi legmelegebb napján strandoltunk, délután pedig a sárkányhajózást próbálhattuk ki. Az utolsó fürdőzések után már az esti záróbulira készülhettünk, ahol a hangulat igazán a tetőfokára hágott. A hét során egy külön vetélkedőt is tartottunk, ahol a gyerekek szabadon választott csapatokba szerveződhettek. A Legendák, a Semmi, a Gumimaci Kommandó, a Kacsák és a 8.B csapatai különböző feladatokat hajtottak végre, pl. a leghosszabb fűszál megkeresése, egy fénykép elkészítésének helyét megkeresni, vízhordás marékban a Balatonból, Activity, békakereső, de számba vettük a jócselekedeteket is, amit szintén beszámítottunk a versenybe. A vetélkedőt a 8.B csapata nyerte meg (Kis Anikó, Schreiber Natália, Várnagy Kitti és Várnagy Erik). Szobaszemlét is tartottunk, ahol az ötödikes lányok jeleskedtek (Oszlányi Lilla, Fazekas Léna, Pintér Szófia). A hét folyamán a táborban bőséges és választékos étkezésekben volt részünk, igazán nem panaszkodhattunk. A melegben sok ivókút és árnyékos hely volt segítségünkre, és sokat ügyeltünk a sapka hordására, naptej használatára, hogy megelőzzük a problémákat. A tábor az idei évben is jól sikerült és bízunk benne, hogy még sokszor visszamehetünk hasonló élményeket szerezni. Kísérők: Nagy Gabriella, Staub-Vass Szilvia, Pillár Balázs
Kis Kende 8.b osztályos tanuló júniusban sikeres C típusú, azaz komplex alapfokú nyelvvizsgát tett az ELTE Origó Nyelvi Centrumban. Mind a vizsga írásbeli, mind a vizsga szóbeli részét magas eredménnyel teljesítette, a szövegértési kompetenciákra kiemelkedő pontozást kapott. Kende az általános iskolai tanulmányait példás magaviselettel és szorgalommal végezte, a ballagási ünnepségen a nevelőtestület és az iskolai alapítvány elismerését egyaránt kiérdemelte. Középiskolai tanulmányaira kitartóan felkészült, szeptembertől a Rudas Közgazdasági Technikumban folytatja, az informatika világában kíván elmerülni és az angol nyelvtudást szeretné bővíteni. Még nem tudja, hogy felnőttként milyen munkakörben fog elhelyezkedni, de abban már biztos, hogy munkájának része lesz az informatika és angol nyelv is. Szellemi fejlődése mellett nagy gondot fordít testi egészségére, fontos számára az egészséges táplálkozás és a szükséges fizikai erőnlét megteremtése is. A tanulót a vizsgára való felkészülésben Árvai Gyöngyi és Pillár Balázs angol szakos nyelvtanárok segítették. Gratulálunk, Kende, céljaid eléréséhez kitartást és sok sikert kívánunk!
A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola valamennyi munkatársa nevében vidám nyaralást, gondtalan vakációt kívánok tanítványainknak és szüleiknek! Tájékoztatom Önöket az alábbi információkról
A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola részéről tisztelettel köszönöm valamennyi szülőnek, barátnak, támogatónak, aki iskolánk alagsorának lomtalanítását a tanév során egy vagy két alkalommal támogatta, segítette, abban aktív részt vállalt. Két nagy konténert töltöttünk meg, egyet ősszel, egyet pedig most a nyár elején. Derekas munka volt! Köszönöm! Árvai Gyöngyi intézményvezetőNélkületek nem sikerülhetett volna! - Írja Pintérné Dima Irini, a szülői szervezet elnöke: Június 7-én lebonyolítottuk az iskolai lomtalanítás második fordulóját. Ahhoz, hogy a lomtalanítás ilyen hatékony legyen, első körben szeretnék köszönetet mondani az előkészítésben való közreműködésért: - a 3.a osztályból Horinka Hajninak és Horinka Attilának - a 7.c osztályból Ősz Tamás Zsoltnak, - az 5.a osztályból Pintér ÁkosnakA lomtalanítás alkalmával nyújtott segítségért külön köszönet: - Árvai Gyöngyi igazgatónőnek, Gölöncsér Gábor karbantartónak és Bolygó Krisztina iskolatitkárnak. - az 1.a osztályból Fazekas Adrinak, Egressy Zsuzsannának, Kiss Gábornak és fiuknak Vincének, - az 1.b osztályból Bocskár Bernadettnek és Varga Áronnak, - a 2.a osztályból Márku Ivettnek, - a 3.a osztályból Markovics Dórának, Csáki Erikának és lányának, Lucának, - a 4.b osztályból Löttös Gabriellának és Varga Áronnak, - az 5.a osztályból Vasné Tímeának, Ludmann Évinek, Borbély Attilának és Pintér Ákosnak - két barátunknak Csonka Zsoltnak és Borbély Ferencnek.
Iskolánk ebben az évben is meghívta tanulóit egy gyereknapra, amely a Diák Önkormányzat és a tantestület valamint az iskola műszaki-üzemeltető munkatársainak együttműködésével került előkészítésre és megvalósításra az idei tanév utolsó hetében, 2025. június 19-én. Két különböző programsorozatot szerveztünk az alsó és a felső tagozatos tanulók részére. A felső tagozatos tanulóink számára az Iskolánktól ebben a hónapban már búcsúzó, végzős, 8. osztályos tanulók szabadtéri programokat tartottak. A program helyszíne a dunaújvárosi Szalki-sziget volt. A tanórákon kívüli program első része sportok és játékos vetélkedők formájában került megvalósításra. Mindegyik osztály három csapatot állított ki. Az azonos évfolyambeli osztályok csapatai 8-8 perces strandröplapda és strandfoci mérkőzések keretében mérhették össze ügyességüket és küzdőszellemüket. A felsős osztályok által kiállított harmadik csapatok egy akadályverseny szellemi és fizikai ügyességi feladatait igyekeztek megoldani, 8 különböző állomáson teljesítve változatos és humoros kihívásokat, a 8.A és 8.B osztályos diákok felügyelete mellett. Mindegyik helyszínen a feladatok teljesítését követően forgószínpadszerű módon váltották egymást a csapatok, hogy mindenki eljusson a vetélkedő minden egyes állomására időben. A sportprogramok után egy pikniken vettek részt a tanulók, ahol uborkával, paprikával és hagymával tálalt zsíros és vajas kenyerekből tízóraiztak a gyerekek. Ezt követően a mezőfalvi Tűzoltóság munkatársainak köszönhetően egy habgép segítségével a szabadstrand színpada mellett egy habpartira hívták meg a tanulóinkat, akik számára a rengeteg hab biztosított önfeledt csoportos szórakozást. A programok végeztével az osztályok az osztályfőnökeik vezetésével visszaindultak az iskolába. Az alsó tagozatos gyerekek az iskola udvarán ünnepelték a gyereknapot Petőfis pólókban, sportos öltözetben, ahol reggel meghallgattak egy köszöntőt és rövid tájékoztatást az aznapi programokról. Ezután a tanulók egy vetélkedő több különböző állomásán sokszínű, játékos feladatokban próbálták ki a rátermettségüket. Átlagosan 10 percet töltöttek el egy-egy helyszínen, összesen 8 állomáson a feladatok megoldásával. Az állomásokon a következő izgalmas kihívások, szórakozási lehetőségek várták a gyerekeket: kötélhúzás, célba lövés vízipisztollyal, csillámtetkó készítése, játék a nagy felfújható csúszdán, a szlalompályán tollasütővel labda cipelése, sorverseny labdával, exatlon pálya a játszótéren és íjászat. A programok zárásaként gyereknapi ajándékok kerültek átadásra. Bízunk benne, hogy a következő tanévben is lesz arra lehetőségünk, hogy egy, a mostanihoz hasonló szabadtéri gyereknap, illetve diák önkormányzati nap keretében legalább ennyire színes és változatos nyári programokkal hozzunk el örömteli pillanatokat a gyerekeknek a tanév végén. Vágó József