Csapadékmentes, kissé szeles, ám napos időt fogott ki 2026. május 21-ei osztálykirándulásán a Petőfi 5. A osztálya. Felsősként az első célállomás Dinnyés volt, ahová a fenntarthatóság és a költségcsökkentés jegyében menetrendi vonatokkal utaztunk. A programokat csomagban vettük igénybe, melybe kisvonatozás, egy-egy foglalkozás a fiúknak, illetve a lányoknak, ebéd, fagyi tartozott. Az ott-tartózkodásunk zárásaként lovaskocsikáztunk az 1100 fős községben, egyúttal így mentünk ki a vasútállomásra is. Hazafelé, a több mint egyórás várakozási idő alatt Érd központjában sétáltunk, majd felszálltunk a Dunaújvárosba tartó vonatra. Tíz órával az indulásunk után kissé fáradtan, ám élményekkel telve kászálódtunk le a vonatról. Az utazásra elkísérte a társaságot Goldschmidt Adrienn tanárnő. Mellette sokat segített szülőként Onosai Zsuzsanna is. Támogatásukat ezúton is köszönöm. Vöröss Endre
A matematika igenis lehet ünnep és szórakoztató – ezt bizonyították diákjaink az április 28-án megrendezett XXXII. Euklideszi matematika versenyen. A Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskolában megtartott rangos megmérettetésen a város és a környékbeli iskolák legélesebb logikájú 5–8. évfolyamos tanulói gyűltek össze.
Az euklideszi hagyományokat követő versenyen a gyerekeknek nem sablonfeladatokat kellett megoldaniuk: a gondolkodtató, logikai készségeket mérő, adott évfolyamoknak szóló szöveges feladatsorok alaposan megtornáztatták az agytekervényeket. A diákoknak mindössze 60 perc állt rendelkezésükre, hogy megtalálják a helyes utat a számok és összefüggések labirintusában.
A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolát minden évfolyamról 2-2 fő képviselte, akikre egytől egyig rendkívül büszkék lehetünk: 5. évfolyam: Rákosi Imre (5.a), Halmi Bence (5.b) 6. évfolyam: Hosszú Máté (6.a), Petrás Lóránt (6.a) 7. évfolyam: Gál Zoé (7.a), Izsák Eszter (7.a) 8. évfolyam: Nagy Gréta (8.b), Ősz Csenge (8.c)
A május 21-i eredményhirdetésre az évfolyamok első három legjobbját hívták meg, ahol hatalmas öröm ért bennünket. Nagy sikert ünnepelhettünk! Hihetetlen büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Izsák Eszter (7.a) osztályos tanulónk az előkelő 1. helyezést érte el a hetedik évfolyamosok erős mezőnyében! Gratulálunk a csodás eredményhez! A kollégáim és a magam nevében is hálásan köszönöm minden indulónknak a tisztes helytállást és a matematika rejtelmes világának megismerésébe fektetett munkát. Ismét megmutattátok, hogy a Petőfi diákjainak a legfogósabb matematikai kérdések sem jelentenek akadályt!
Anyák napja minden évben egy különleges, szívhez szóló ünnep, amelyet a világ különböző pontjain más-más hagyománnyal tesznek emlékezetessé. Van, ahol virágcsokorral, máshol közös ebéddel vagy apró ajándékokkal fejezik ki a szeretetet. Iskolánkban az idei Anyák napja is meghitt, szeretetteljes hangulatban telt. Szinte minden osztály készült valamilyen kedves meglepetéssel. Voltak, akik titokban rajzokat, ajándékokat készítettek a nagy napra. Más osztályok megható műsorral, versekkel és dalokkal köszöntötték az édesanyákat, vagy hangulatos teadélutánnal kedveskedtek vendégeiknek. A gyerekek öröme és izgatottsága, az anyukák meghatottsága igazán emlékezetessé tette ezt a napot.
A magyar cheersport történetének első diákolimpiai országos döntője igazán grandiózus esemény volt: közel ezer nevezés, több mint száz iskola és egy maratoni hosszúságú versenynap tette felejthetetlenné ezt a különleges alkalmat. A Spartan SE sportolói 36 fős delegációval vettek részt a rendezvényen, összesen 24 gyakorlattal.
Petőfi Sándor Általános Iskola eredményei: I-II. korcsoport: Pom Duo "A" kategória II. hely: Házlinger Barbara-Rauf Emília Annabell
III. korcsoport: Cheer Individual "A" kategória VII. hely: Pál Alexandra Anna
Felkészítő edzők: Árgyelán Dominika, Tóth Zita Kíra Gratulálunk!
ÖKOLÁBNYOM SZÉPÍRÓ VERSENY Iskolánk hagyományát folytattuk 2026. április 21-én az Intézményi Szépíró Verseny megrendezésével. Az „Erdő, mint ökoszisztéma” témájából másoltak diákjaink, az alsósok verset, a felsősök szöveget. Tanulóink 2-8. osztályig vettek részt ezen a megmérettetésen.Nagyon szép munkák kerültek ki a versenyző gyerekek kezei alól, amelyek közül a legszebbek megcsodálhatók az aulában. A jutalmakat Hajdu-Csepeli Ágnes alsó tagozatos igazgatóhelyettes adta át. A helyezettek oklevélben részesültek. A helyezést el nem érő résztvevők emléklapot kaptak. A díjazás megvalósulásához a „Petőfis Tanítványainkért Alapítvány” nyújtott támogatást. Nagyon szépen köszönjük! Hálásak vagyunk mindenkinek a részvételért, közreműködésért, hagyományaink folytatásáért, a verseny megvalósulásáért.
A verseny szervezői: Erdélyiné Dobai Mária és Meskálné Jónás Ildikó
A témahéten a tanulók megértették, hogy közlekedési szokásaik tudatos megválasztásával ők maguk is hozzájárulhatnak a környezet védelméhez és egy fenntarthatóbb jövő kialakításához.
- WEMOVE Mobilitási Park – Az 5.b-s diákok megnézhették a legújabb elektromos autókat, kipróbálhatták a legmodernebb e-rollereket, bicikliket. A tanulók számos hasznos tippet kaptak, hogyan lehet biztonságosan és fenntarthatóan közlekedni ezekkel a járművekkel. Az elektromos eszközöket zárt pályán, bukósisakban, felügyelet mellett próbálták ki a gyerekek.
- Pindur Pandúr Program – Közlekedésbiztonsági nyílt napon vett részt 1-2. évfolyamunk, ahol a kicsik lábbal hajtós gokartot vezettek, rendőri karjelzésekkel és KRESZ táblákkal ismerkedtek, tűzoltó állomáson vízsugárral céloztak.
- Kerékpáros Iskola Kupa - Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának Balesetmegelőzési Bizottsága által szervezett versenyen 5.a-s csapatunk indult. A megyei selejtezőn bringás elméleti és ügyességi tudásukat mérték össze a tanulók.
- Sokarcú közlekedés – A 4.a-sok szófelhőt alkottak, papírhajót hajtottak, megtervezték a jövő közlekedési csomópontját és a jövő iskoláját. Megbeszélték, ki milyen módon jár iskolába, melyik közlekedési forma a legkörnyezetkímélőbb. Megnéztek egy rövidfilmet a közlekedési eszközök fejlődéséről. Egy feladatlapon a régi és a modern közlekedési eszközök előnyeit és hátrányait hasonlították össze.
- Kísérlet és adatgyűjtés: A 8.b-sek felmérést végeztek, kísérleteztek, reakcióidőt mértek. Foglalkoztak a levegőszennyezéssel, az energiaszükséglettel, a zajjal, a költségekkel. A legérdekesebbnek azt a kísérletet találták, ahol saját reakcióidejüket tesztelhették: az egyik diák váratlanul elengedett egy mérőrudat, a másiknak pedig minél gyorsabban el kellett kapnia. A mérésből megállapíthatták, milyen gyorsan reagálnak. A kísérletet figyelemeltereléssel is elvégezték, hogy összehasonlítsák, hogyan változik a reakcióidő. Ezt a kísérletet a közlekedésre is visszavezették: a figyelemelterelés növeli a reakcióidőt, ezért a közlekedésben részt vevők lassabban reagálnak a váratlan helyzetekre. Például telefonhasználat közben a sofőr később veszi észre a veszélyt, lassabban fékez vagy tér ki, ami könnyen balesethez vezethet.
- Tömegközlekedés: A 7.b az osztálykirándulásra az elektromos meghajtású elővárosi vonatot választotta, ezzel is csökkentve ÖKO-lábnyomukat. Budapesten pedig a tömegközlekedés helyett a gyalogos sétát választották, ezzel is támogatva a legegészségesebb közlekedési formát.
Április 29-én Budapestre látogattunk a Lázár Ervin Program keretében, ahol egy igazán különleges kulturális élményben volt részünk: megtekintettük a Fővárosi Nagycirkusz nagyszabású, MIRÁZS című előadását. A MIRÁZS egy lenyűgöző, látványos produkció, amely ötvözi a klasszikus cirkuszi elemeket a modern színházi megoldásokkal. A műsor során artisták, akrobaták és bohócok váltották egymást a porondon, minden egyes jelenet újabb és újabb meglepetést tartogatott, amely végig fenntartotta a nézők figyelmét. A gyönyörű kosztümök nemcsak esztétikai élményt nyújtottak, hanem hozzájárultak az előadás varázslatos világának megteremtéséhez is, mintha egy mesebeli utazás részesei lettünk volna. A látványvilágot a kiváló fénytechnika és az élőzene tette teljessé.A Lázár Ervin Programnak köszönhetően egy olyan kulturális élménnyel gazdagodhattunk, amely hosszú ideig megmarad bennünk, és talán sokak számára új kapukat nyitott a cirkuszművészet világába. A közel 60 fős csoportunk cirkuszlátogatását és utaztatását a Dunaújvárosi Tankerületi Központ támogatta.
Köszönjük a lehetőséget!
Kísérő tanárok: Goldschmidt Adrienn, Nagy Gabriella, Milekné Pekkel Szilvia
Izgalmas megmérettetésnek adott otthont az Arany János Általános Iskola, ahol megrendezték az 5. és 6. évfolyamos tanulók számára szervezett városi matematika versenyt. A rendezvény célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a diákok számára tudásuk összemérésére, valamint a logikus gondolkodás és problémamegoldó képesség fejlesztésére. A versenyen több iskola tehetséges diákjai vettek részt, akik különböző feladatokon keresztül adhattak számot matematikai felkészültségükről. Az eredmények alapján kiemelkedő teljesítményt nyújtott Hosszú Máté 6.a osztályos tanuló, aki a rangos második helyezést érte el. Szintén szép eredményt ért el Vainel Kristóf 5.a, aki a harmadik helyen végzett. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget és gratulálunk minden résztvevőnek, különösen a helyezést elért diákoknak! Nagy Gabriella
Április 30-án a Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola adott otthont a Tankerületi digitális kultúra versenynek, amelyen hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulók mérték össze tudásukat Word és Excel témakörben. A megmérettetésre a városi iskolák mellett Besnyőről, Mezőfalváról és Nagyvenyimről is érkeztek diákok. A verseny első részében a résztvevők egy elméleti feladatsort oldottak meg a Socrative program segítségével, majd gyakorlati feladatok következtek. A hetedikesek plakátot szerkesztettek, míg a nyolcadikosok Excel-függvények alkalmazásában bizonyíthatták tudásukat. A feladatok megoldására elegendő idő állt rendelkezésre, a diákok lelkesen és ügyesen dolgoztak. Iskolánkat Fenninger Markus 7.a osztályos tanuló és Fellegi Zsombor 8.b osztályos tanuló képviselte. A szervezők szerint rendkívül szoros eredmények születtek, de senki nem ment haza üres kézzel. Iskolánk tanulói kiemelkedően szerepeltek: mindketten első helyezést értek el a saját évfolyamukban. A jó hangulatú verseny nemcsak a digitális kompetenciák fejlesztésére adott lehetőséget, hanem az iskolák közötti kapcsolatok erősítésére is. Felkészítő tanárok: Pillár Balázs és Milekné Pekkel Szilvia