Kézmosás Világnapja- Egészségnap

Október15-én a világon ezen a napon az UNICEF kezdeményezésére tartják a Kézmosás Világnapját.
Az idei év mottója: „Fogjunk össze a kézhigiéne érdekében.”
Ennek az eseménynek a célja, hogy ösztönözze elsősorban a gyermekeket a higiéniai szabályok betartására és tudatosítsa bennük a szappannal történő kézmosás kedvező hatásait a betegségek megelőzésében. Ezen a délelőttön minden alsós osztály megismerkedett a helyes kézmosás szabályaival. A helyes kézmosásról mondókákat, dalokat hallgattunk és néztünk meg. Utána közösen a lány és fiú mosdókban kezet mostunk a tanult kézmosási lépések alkalmazásával.
A nap további részében is kiemelt figyelmet fordítottunk az egészségünkre. Az összes alsós diák friss gyümölcsöt evett. A játékos feladatok során az 1-2. évfolyam egy gyümölcsökről szóló verset hallgatott meg és minden gyermek rajzot készített a költeményhez.  A 3-4. évfolyam egy Egészség-totót töltött ki, amelyek gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó szólásokkal és közmondásokkal foglalkoztak. A program végén megnéztünk egy kisfilmet, mely a mozgás kiváló hatását mutatta be a testi, lelki és szellemi egészségünkre.
Minden diák örömmel vett részt ezen az eseményen és sok érdekes dolgot tanult meg belőle.

További képek és videó itt