In memoriam Dr. Szabó Zoltánné Berkesi Etelka (1940 – 2023)

Matematika – fizika – műszaki ismeretek és gyakorlatok szakos tanári diplomáját 1963-ban szerezte meg az Egri Tanárképző Főiskolán.  Pedagógusi pályáját a dunaújvárosi Ságvári Endre Általános Iskolában kezdte, majd 1972-ben az akkor éppen kapuit nyitó Petőfi Sándor Általános Iskola egyik alapító tagja lett. Iskolánkban egészen nyugdíjazásáig, 1996-ig hosszú és tartalmas pedagógus éveket töltött szaktanárként, osztályfőnökként és a természettudományi munkaközösség vezetőjeként. A későbbiekben nyugdíjas óraadóként is segítette még közösségünket. Tanítványai gyakran és eredményesen vettek részt szaktárgyi versenyeken. Nagy gonddal figyelemmel foglalkozott a nehezen nevelhető és hátrányos helyzetű tanulókkal. A gyerekek iránti gondoskodásért, következetességért hamar elnyerte a szülők tiszteletét, tanítványai szeretetét. Rendszeresen vállalt többletfeladatot, tanítványait nyaranta táborokba vitte. A matematika tantervek átdolgozásán sokat dolgozott. A számítástechnikai fakultáció vezetésére elsőként vállalkozott, amivel akkoriban még nehéz és sok gondot jelentő, de az iskola pedagógiai programját színesítő, innovatív munkát végzett. Az iskolai feladatok megoldásához mindenkor példamutató, önzetlen segítséget nyújtott. Munkatársként minden tevékenységben pontos, megbízható, csendes, őszinte és kötelességtudó pedagógusnak ismertük őt. Magas színvonalú és sokrétű pedagógus munkájáért számos kitüntetésben részesült: Dicsérő Oklevél 1976., Miniszteri Dicséret 1988., Pedagógus Munkásságáért Díj 1995., Pedagógus Szolgálat Emlékérem 1996.      
Búcsúzik a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola közössége.
Tisztelettel köszönjük, hogy itt volt, velünk volt.