Madarak és fák napja

Május 10-én emlékezünk meg a "Madarak és fák" napjáról. Ebből az alkalomból az alsó osztályosok a tornateremben hallgathattak előadást, láthattak ismertető kisfilmeket, illetve folytattak beszélgetést, melyen arról volt szó, hogy miért olyan fontosak, nélkülözhetetlenek a fák és a madarak nekünk, embereknek. A felsősök a témakörben totót és képrejtvényt fejtettek, szólásokat és közmondásokat értelmeztek, plakátot készítettek. Ahogy Einstein mondta: "ha kipusztulnak a méhek, az emberiség csak négy évvel éli túl az apró rovarok eltűnését," ugyanez a fákra, madarakra is igaz. Ezen a napon a gyerekek felidézhették, hogy a fák leveleikkel hűtik a levegőt, oxigénnel látnak el minket, gyümölcsöt, árnyékot adnak, megkötik a port, korhadt leveleikkel táplálják a talajt, segítik az eső egyenletes eloszlását, gyógyítanak, védelmet adnak az állatoknak. Tehát az élet nem képzelhető el fák nélkül, mint ahogy a madarak nélkül sem. Meghallgattuk a városban leggyakrabban előforduló madarak hangját, néhány ismert énekes madár hangját is, valamint megismertük fura szokásaikat. Aztán együtt repültünk a vadludakkal, majd meghallgattuk, hogy Leopold Mozart zenéjében hogyan szól a kakukk, végül közösen elénekeltünk egy mindenki által ismert gyermekdalt a csókáról.

Elgondolkodtató, hogy ma már fel kell hívni a figyelmet a fák és madarak védelmére, szeretetére. Volt idő, amikor mind ez természetes volt. Régen az ember "együtt élt" a természettel, egyensúlyban élt vele, és vigyázott arra, hogy ez meg is maradjon. Tudta, hogy minden mindennel összefüggésben van, hogy ebben a körforgásban minden hat mindenre, a természet ránk, és a mi cselekedeteink rá. Ha jól csináljuk, akkor minden megy a maga természetes körforgásában, ahol minden szinten (növény, állat, ember, légkör, talaj stb.) egyensúly van. Ha rosszul cselekszünk, akkor azt is megérezzük. Tapasztalni fogjuk a következményeit, de annak nem biztos, hogy örülni fogunk.

Madarak és fák napja emlékeztessen mindenkit arra, hogy figyelni kell rájuk! Figyeljünk, mit mondanak, hallgassuk őket, gyönyörködjünk bennük, szeressük, tiszteljük őket, mert segítenek nekünk, mert általuk élhetőbb, harmonikusabb lesz mindenki élete!

A programokat szervezte: Gulyásné Dorka Violetta és Juhász-Számely Szandra

További képek itt