Újabb érdekes és izgalmas rendezvényen vehetett részt a Petőfi suli 5. A osztálya. Az Állatvédelmi témahét keretében ingyenes lehetőség nyílt arra, hogy vadon élő állatokról és erdei növényekről szóló előadással és kiállítás megtekintésével bővíthessék ismereteiket a gyermekek.
Az 5. A. - melyből sok diák és családtagja részt vett a szeptember 27-ei, Budapesten meg-rendezett Állatvédelmi pikniken is – október 7-én Kecskemét felé vette az irányt. A tanul-mányi kirándulás elsődleges célja az volt, hogy a korosztály érdeklődésének megfelelő mélységű előadást hallgathasson meg Mesél az őszi erdő címmel.
Az idén ötvenéves Kiskunsági Nemzeti Park Természet Házában szeretettel várták a gyermekeket a természetvédelmi szakemberek. Diákjaink hallhattak farkas- és denevérhangokat, szarvasbőgést. Érdekes dolgokat ismerhettek meg a szajkóról (mely földbe rejtett, majd el-felejtett makkjai segítségével hozzájárul a tölgyesek telepítéséhez), a téli álmot nem alvó vakondról, vagy a fák és gombák egymást segítő együttéléséről. Kezükbe foghattak elhullajtott agancsot, vaddisznóagyart, és megtekinthették egy farkas koponyáját, fogsorát. A legnagyobb érdeklődést azonban egyértelműen egy különleges homokterepasztal váltotta ki, melyen a gyerekek kedvükre változtathatták meg a táj arculatát. Emellett – míg az állandó kiállítás részeként a földszinten interaktív formában szerezhettek tudást a diákok az állatok közvetlen élőhelyéről –, addig az emeleten játékokkal köthették le a figyelmüket.
A sikeres naphoz az is hozzájárult, hogy az igénybe vett utazási szolgáltatás, a vonatozás is a tervek szerint alakult. Vagy ha nem, akkor pedig a vasút dolgozói tettek meg minden tőlük telhetőt, hogy a csapatunk a késés ellenére is elérje visszafelé a dunaújvárosi csatlakozást. Köszönet a segítőkészségükért, munkájukért! Egyúttal nagyon köszönjük, hogy idejüket és energiájukat osztályunk kirándulására fordították a pedagógusok munkáját az út alatt is nagyban segítő rokonok, illetve történelemtanárunk, Adri néni is.
Vöröss Endre
osztályfőnök, 5. A
Kecskeméti program az 5. A-val
Petőfi iskola
Találatok: 268