A Dunaújvárosi Pannon Oktatási Központ Magángimnáziuma három fordulós matematika csapatversenyt hirdetett 7-8. osztályos tanulók számára. A verseny célja a matematika népszerűsítése, a matematikai logika és a feladatmegoldó képesség fejlesztése, az együtt dolgozás élményével.
A megmérettetésre 4 fős csapatok jelentkezését várták a szervezők. Tavaly pozitív élménnyekkel gazdagodva tértünk haza, talán ennek köszönhető, hogy idén iskolánkból 7 csapat jelentkezett a versenyre. Az első fordulóban online kellett megoldani 6 feladatot. A témák között főként logikai, kombinatorikai és gráfelméleti feladatok szerepeltek.
A második – személyes részvételű – fordulóba csak azokat a csapatokat hívták meg, akik sikeresen teljesítették az előző kihívást. Tanulóink ügyesen szerepeltek, hat csapatunk jutott a második fordulóba.
A korábbi évekhez képest lehetőség volt további pontokat szerezni: a csapatok által kitalált, a mindennapi életben előforduló problémát kellett kombinatorika vagy gráf segítségével megoldani, melynek megoldását, részletes levezetését, magyarázatát egy videó formájában kellett eljuttatni a szervezőknek.
Iskolánkból egyik csapat sem jutott a döntőbe, de nincs okunk búsulni. Tanulóink ügyesen helyt álltak, becsülettel megoldották a feladatokat, igazi csapatként dolgoztak együtt és a középmezőnyben fejezték be a versenyt.
Szívből gratulálok minden résztvevőnek!
Milekné Pekkel Szilvia