hatter2024

Ökoiskola
Featured

Pályaorientációs témahét a felső tagozaton

Az őszi szünet előtti hét a pályaorientáció jegyében telt a felső tagozatosok körében. Diákjaink izgalmas programokon keresztül pillanthattak be a szakmák és a továbbtanulás világába:

Nyolcadikosaink részt vettek a IX. Dunaújvárosi Szakképzés Napján, ahonnan sok élménnyel tértek vissza. Hétfőn három középiskola mutatkozott be tanítványainknak. A paksi Energetikai Technikumot az ott tanuló diákok népszerűsítették, majd a DUE Bánki Technikuma és a Pannon Gimnázium mutatkozott be.

Ugyanezen a napon a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara, a „Tesztüzem – Szakmák élesben” élményalapú pályaorientációs programja keretén belül érkeztek vendégek iskolánkba, hogy a 7. osztályos diákjaink izgalmas szakmai kihívásokkal találkozhassanak. A kétórás foglalkozás első órájában egy önismereti tesztet töltöttek ki a gyerekek. „Kérdőívet töltöttünk ki, ami megmutatta, hogy miben vagyok jó, és miből mennyire vagyok erős” (7. b). „… megtudtam egy kicsit többet magamról” (7. c).

A második órában minden osztályhoz más-más szakma képviselői érkeztek: gépész, asztalos és grafikus. Asztalos kihívás: „Egy jó ötletből akár egy új bútor is születhet!” A grafikusoknál pedig „Hogyan lehet egy jó ötletből figyelemfelkeltő megjelenés?” – kérdésre keresték a választ a 7.a-sok. A 7.c osztály tanulói egy valódi iparági problémára kerestek megoldást. Gyakorlati oldalról, csoportmunkában ismerkedtek a tanulók az adott szakmával. Mindhárom osztályban a legjobb ötletek okleveles elismerésben részesültek, a csapatok kreativitása és közös gondolkodása külön figyelmet kapott.

Hatodikosaink a Dunaújvárosi Digitális Közösségi Alkotóműhelyben ismerkedtek a szakmákkal. Robotokat mozgattak, táncoltattak, plakátokat készítettek, 3D-s nyomtatással ismerkedtek. Kahoot-kvíz segítségével pénzügyi tudásukat is alapozták. Nagyon jó élményekkel tértek vissza az iskolába.

Szerdán ismét a nyolcadikosoké volt a főszerep. A Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai önismereti–pályaorientációs órát tartottak számukra. Majd a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara szervezésében a Lorántffy Technikum lelkes csapata – egy tanárnő és diákok – tartott bemutatót az egészségügyi szakmákról, tanulóink pedig ki is próbálhatták új tudásukat.

Köszönjük minden meghívott vendégünknek és partnerünknek, hogy lelkesen csatlakoztak programunkhoz, és szakmai tapasztalatukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatalok önmagukat jobban megismerhessék és közelebb hozták a fiatalokhoz a szakmák sokszínű világát!

További képek honlapunk galériájában 

 

 

Free Joomla templates by Ltheme