Állatbarát Általános Iskola
Iskolánk a 2024/2025-ös tanévben végzett állatvédő aktivitásaival ismételten kiérdemelte az Állatbarát Általános Iskola címet. Az oklevelet iskolánk három küldöttje vette át az Állatorvostudományi Egyetemen június 24-én. Árvai Gyöngyi intézményvezető, Dancs Viktória tanító, Bolygó Krisztina pedagógiai munkatárs büszkén képviseltük intézményünket, a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolát.
A rendezvényen az oklevelek ünnepélyes átadásán kívül számos szakmai programban volt részünk. Meghallgattuk ismert állatvédő szakemberek - Dr. Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos, Dr. Vetter Szilvia állatorvos, állatvédelmi központ vezető, Gregor Bernadett Jászai Mari díjas színművésznő, Dr. Koska Hedvig állatorvos, Király Péter kutyaotthon vezető – köszöntőit, állatbarát történeteit, állatvédelmi munkájuk összefoglalóit. Lehetőségünk nyílt megismerkedni kitelepült szervezetekkel: Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, Budakeszi Vadaspark, Fővárosi Állat- és Növénykert, BRFK, Rex, Ürömi Állatotthon, Jane Goodall Intézet, Állatbarát pedagógusok, Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum, Magyar Vadászgörény Klub. A rendezvény Mit ad az állatasszisztált foglalkozás az iskolásoknak? – Kerekasztal beszélgetéssel zárult.
A sok szakmai program között simogathattunk vadászgörényt, megérinthettünk egzotikus „nemszeretem” állatokat, készíthettünk 360 fokos videófelvételt. Mindenek közül a legkedvesebb, Rambo, a háborús veterán kutya bemutatkozása volt. Rambo az ukrán fronton szolgált, és súlyosan megsérült egy akna robbanásában, elvesztve az egyik fülét. Jelenleg a Budapesti Rendőr-főkapitányság örökbefogadott kutyája és a dunakeszi szolgálatkutyás közösség tagja. Köszönjük, hogy megismerhettük őt és köszönjük a tartalmas szakmai napot!
Rauf Emília: Földi Bence és a Talaj titka
Rauf Emília Annabell 3.a osztályos tanuló májusban az „Élet a föld alatt” országos prózaíró pályázatra küldte be munkáját. A pályázat elsődleges célja a diákok szemléletformálása volt mese vagy novella műfajban. Emília saját meséjével felhívja az olvasók figyelmét a talaj fontosságára, annak élővilágára és sokszínűségére. „Földi Bence és a Talaj titka” című meséjével az országos megmérettetésben 2.helyezést ért el. A Fenntarthatósági Témahét zsűrije oklevéllel és 40 000 Ft értékű ajándékcsomaggal jutalmazta tanítványuk sikeres pályázatát. Gratulálunk, Emília, nagyon büszkék vagyunk rád!
A pályázat díjazott munkái - köztük Emíliáé - itt olvashatók:
https://www.fenntarthatosagi.temahet.hu/2025/palyazatok-eredmenyei/Elet_a_fold_alatt_eredmenyek.pdf
Nyári ügyelet
Tisztelt Szülők!
A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola valamennyi munkatársa nevében vidám nyaralást, gondtalan vakációt kívánok tanítványainknak és szüleiknek! Tájékoztatom Önöket az alábbi információkról
NYÁRI HIVATALOS NYITVATARTÁS, ÜGYELET
|
Időpont |
Ügyeleti idő |
Ügyeletes vezető neve |
|
2025. július 09. |
9-13 óráig |
Czimmer Éva ivh. |
|
2025. július 23. |
9-13 óráig |
Árvai Gyöngyi iv. Czimmer Éva ivh. |
|
2025. augusztus 06. |
9-13 óráig |
Árvai Gyöngyi iv. Hajdu-Csepeli Ágnes ivh. |
|
2025. augusztus 19. |
9-13 óráig |
Árvai Gyöngyi iv |
A pótvizsga időpontja: 2025. augusztus 26. Az érintetteket levélben értesítjük.
Az iskola telefonszáma: 06-25-423-734
Lomtalanítás II.
Tisztelt Szülők! A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola részéről tisztelettel köszönöm valamennyi szülőnek, barátnak, támogatónak, aki iskolánk alagsorának lomtalanítását a tanév során egy vagy két alkalommal támogatta, segítette, abban aktív részt vállalt. Két nagy konténert töltöttünk meg, egyet ősszel, egyet pedig most a nyár elején. Derekas munka volt! Köszönöm! Árvai Gyöngyi intézményvezető
Nélkületek nem sikerülhetett volna! - Írja Pintérné Dima Irini, a szülői szervezet elnöke:
Június 7-én lebonyolítottuk az iskolai lomtalanítás második fordulóját. Ahhoz, hogy a lomtalanítás ilyen hatékony legyen, első körben szeretnék köszönetet mondani az előkészítésben való közreműködésért:
- a 3.a osztályból Horinka Hajninak és Horinka Attilának
- a 7.c osztályból Ősz Tamás Zsoltnak,
- az 5.a osztályból Pintér Ákosnak
A lomtalanítás alkalmával nyújtott segítségért külön köszönet:
- Árvai Gyöngyi igazgatónőnek, Gölöncsér Gábor karbantartónak és Bolygó Krisztina iskolatitkárnak.
- az 1.a osztályból Fazekas Adrinak, Egressy Zsuzsannának, Kiss Gábornak és fiuknak Vincének,
- az 1.b osztályból Bocskár Bernadettnek és Varga Áronnak,
- a 2.a osztályból Márku Ivettnek,
- a 3.a osztályból Markovics Dórának, Csáki Erikának és lányának, Lucának,
- a 4.b osztályból Löttös Gabriellának és Varga Áronnak,
- az 5.a osztályból Vasné Tímeának, Ludmann Évinek, Borbély Attilának és Pintér Ákosnak
- két barátunknak Csonka Zsoltnak és Borbély Ferencnek.
Kis Kende – Sikeres nyelvvizsga
Kis Kende 8.b osztályos tanuló júniusban sikeres C típusú, azaz komplex alapfokú nyelvvizsgát tett az ELTE Origó Nyelvi Centrumban. Mind a vizsga írásbeli, mind a vizsga szóbeli részét magas eredménnyel teljesítette, a szövegértési kompetenciákra kiemelkedő pontozást kapott. Kende az általános iskolai tanulmányait példás magaviselettel és szorgalommal végezte, a ballagási ünnepségen a nevelőtestület és az iskolai alapítvány elismerését egyaránt kiérdemelte. Középiskolai tanulmányaira kitartóan felkészült, szeptembertől a Rudas Közgazdasági Technikumban folytatja, az informatika világában kíván elmerülni és az angol nyelvtudást szeretné bővíteni. Még nem tudja, hogy felnőttként milyen munkakörben fog elhelyezkedni, de abban már biztos, hogy munkájának része lesz az informatika és angol nyelv is. Szellemi fejlődése mellett nagy gondot fordít testi egészségére, fontos számára az egészséges táplálkozás és a szükséges fizikai erőnlét megteremtése is.
A tanulót a vizsgára való felkészülésben Árvai Gyöngyi és Pillár Balázs angol szakos nyelvtanárok segítették. Gratulálunk, Kende, céljaid eléréséhez kitartást és sok sikert kívánunk!
Gyereknap, Diák Önkormányzati Nap a Petőfi iskola tanulóinak
Iskolánk ebben az évben is meghívta tanulóit egy gyereknapra, amely a Diák Önkormányzat és a tantestület valamint az iskola műszaki-üzemeltető munkatársainak együttműködésével került előkészítésre és megvalósításra az idei tanév utolsó hetében, 2025. június 19-én. Két különböző programsorozatot szerveztünk az alsó és a felső tagozatos tanulók részére.
A felső tagozatos tanulóink számára az Iskolánktól ebben a hónapban már búcsúzó, végzős, 8. osztályos tanulók szabadtéri programokat tartottak. A program helyszíne a dunaújvárosi Szalki-sziget volt.
A tanórákon kívüli program első része sportok és játékos vetélkedők formájában került megvalósításra. Mindegyik osztály három csapatot állított ki. Az azonos évfolyambeli osztályok csapatai 8-8 perces strandröplapda és strandfoci mérkőzések keretében mérhették össze ügyességüket és küzdőszellemüket. A felsős osztályok által kiállított harmadik csapatok egy akadályverseny szellemi és fizikai ügyességi feladatait igyekeztek megoldani, 8 különböző állomáson teljesítve változatos és humoros kihívásokat, a 8.A és 8.B osztályos diákok felügyelete mellett. Mindegyik helyszínen a feladatok teljesítését követően forgószínpadszerű módon váltották egymást a csapatok, hogy mindenki eljusson a vetélkedő minden egyes állomására időben.
A sportprogramok után egy pikniken vettek részt a tanulók, ahol uborkával, paprikával és hagymával tálalt zsíros és vajas kenyerekből tízóraiztak a gyerekek.
Ezt követően a mezőfalvi Tűzoltóság munkatársainak köszönhetően egy habgép segítségével a szabadstrand színpada mellett egy habpartira hívták meg a tanulóinkat, akik számára a rengeteg hab biztosított önfeledt csoportos szórakozást. A programok végeztével az osztályok az osztályfőnökeik vezetésével visszaindultak az iskolába.
Az alsó tagozatos gyerekek az iskola udvarán ünnepelték a gyereknapot Petőfis pólókban, sportos öltözetben, ahol reggel meghallgattak egy köszöntőt és rövid tájékoztatást az aznapi programokról. Ezután a tanulók egy vetélkedő több különböző állomásán sokszínű, játékos feladatokban próbálták ki a rátermettségüket. Átlagosan 10 percet töltöttek el egy-egy helyszínen, összesen 8 állomáson a feladatok megoldásával. Az állomásokon a következő izgalmas kihívások, szórakozási lehetőségek várták a gyerekeket: kötélhúzás, célba lövés vízipisztollyal, csillámtetkó készítése, játék a nagy felfújható csúszdán, a szlalompályán tollasütővel labda cipelése, sorverseny labdával, exatlon pálya a játszótéren és íjászat.
A programok zárásaként gyereknapi ajándékok kerültek átadásra.
Bízunk benne, hogy a következő tanévben is lesz arra lehetőségünk, hogy egy, a mostanihoz hasonló szabadtéri gyereknap, illetve diák önkormányzati nap keretében legalább ennyire színes és változatos nyári programokkal hozzunk el örömteli pillanatokat a gyerekeknek a tanév végén.
Vágó József
Angol nyelvű öko-projekten vettünk részt
Az angliai 1851 Trust által létrehozott Stemcrew oktatási oldal öko-pályázatára jelentkeztünk négy tanulónkkal június folyamán. A feladat egy angol nyelvű videó leforgatása volt, amiben egy megújuló energiaformát kellett bemutatni és azt, hogy ezt hogyan lehet egy sportlétesítmény esetében hasznosítani. Molnár Csenge, Nagy Gréta, Zelei Zsófia és Fellegi Zsombor 7.B osztályos tanulók a napenergiát mutatták be, valamint annak használatát a budapesti Groupama Arénában. A feladat megvalósításához a stadion szolgált segédanyagokkal, amiket ezúton is köszönünk. Bár a kb. 150 beérkezett pályaműből most nem választották ki iskolánk videóját a helyezettek közé, mégis büszkén vállaljuk, hogy ökoiskolaként már a nemzetközi porondon is bontogatjuk szárnyainkat. A projektet Pillár Balázs szervezte.
Ballagás 2025
Eljött a búcsú pillanata. Az a pillanat, amely egyszerre örömmel és szomorúsággal tölti meg az iskola falait. Valami elmúlik, ami kedves volt nekünk, valahonnan el kell mennünk, ahol jól éreztük magunkat, valakit el kell hagynunk, akit szerettünk. Most tovább indultok erről az első állomásról nagy utatokon. Ezen az úton mi már csak messziről követhetünk benneteket, de ott lesznek a szüleitek, új tanárok, akik segítenek a nagy feladatban. Most, amikor elengedjük a kezeteket, tudnotok kell, hogy hiányozni fogtok, s továbbra is számíthattok ránk, visszavárunk benneteket, amikor csak erre jártok. Ne felejtsétek, hogy különlegesek vagytok, valamennyien egyediek és megismételhetetlenek! Kívánjuk, hogy tanuljatok meg jól élni különleges képességetekkel, legyetek egymásra figyelő, másokat segítő, jó emberek!
A Petőfis Tanítványainkért Alapítvány elismerésében részesült az „Év diákja”: Várnagy Kitti, az „Év legjobb vizsgázója”: Tar Szabolcs 8.a, Várnagy Erik 8.b. Komplex alapfokú nyelvvizsgáért jutalmat kapott: Kis Kende 8.b.
Kiemelkedő teljesítményért nevelőtestületi elismerésben részesült: Imre Fanni 8.a, Imre Vivien 8.a, Kis Anikó 8.b, Kis Kende 8.b, Kovács Emma 8.a, Kovács Réka 8.a, Majoráni Gréta 8.a, Németh Mihály 8.b, Tar Szabolcs 8.a, Tóth Alexandra 8.b, Vajai Dávid 8.b, Várnagy Kitti 8.b, Várnagy Erik 8.b, Várnagy Valter 8.b.
Az általános iskolai bizonyítvány megszerzéséhez valamennyi ballagó diáknak gratulálunk!
Búcsú a nyolcadik évfolyamtól – így zárták a tanévet a végzősök
A tanév utolsó hetében a nyolcadikosok kreatív és emlékezetes módon búcsúztak el az iskolától, tanáraiktól és diáktársaiktól.
Szerdán az 1. és 2. tanórán fordított órákat tartottak: a szerepek felcserélődtek, és a diákok álltak a katedrára. A "kistanárok" lelkesen készültek az órákra, sokan interaktív játékokkal, vicces feladatokkal próbálták lekötni a tanulókat. A nap végére azonban sokan beismerték: a tanítás nem is olyan könnyű feladat. Többen nevetve jegyezték meg, hogy „soha nem lennének tanárok”, mert „egész órán beszélni és figyelmet tartani kimerítőbb, mint hitték”.
A vidám hangulatot fokozta a hagyományos bolondballagás, ahol a nyolcadikosok jelmezekbe öltözve vonultak végig az iskola folyosóin, osztálytermeiben így búcsúzva az alsóbb évfolyamoktól.
Csütörtök délelőtt a végzősök diáknapot szerveztek az egész iskola számára. A szabadstrandon vetélkedők, sportesemények, vidám habparti és finom zsíros-, és vajas kenyér várta a diákokat és tanárokat. A jó hangulatot a játékos programok és a nyári napsütés tette teljessé.
A napot a szerenád zárta, ahol a végzősök zenével és énekkel köszönték meg tanáraik munkáját, és egyúttal elköszöntek az iskolai évektől. A szerenád megható pillanatai sokak szemébe könnyet csaltak.
Ezzel a színes programsorozattal búcsúztak el a nyolcadikosok attól az iskolától, ahol sok élményt, barátságot és tudást szereztek az elmúlt évek során.