Faültetés Petőfi Sándor emlékére
A Nemzeti Faültetés napja márciusban volt, mely alkalomból pályázatot nyújtottunk be a 10 millió Fa Közhasznú Alapítványhoz, jelentkeztünk csemeteosztásra. Örömmel telepítenénk udvarunkban egy egész Miyawaki-minierdőt, tanítványaink biztos értékelnék, lehetőséget most egy új fa elültetésére kaptunk. A tavaszi faültetésnek kettős célja volt, egyrészt iskolánk névadója előtti tisztelegtünk, másrészt iskolai környezetünket zöldítettük.
A 10 millió Fa Alapítvány egy két méter magas egészséges, gyökérlabdás virágos kőrissel ajándékozott meg bennünket, melynek szakszerű telepítéséhez megfelelő tápanyagot és a csemete magasságához illő támasztékot is biztosított. Mire facsemeténk az iskola udvarára megérkezett, karbantartónk segítségével a helyét előkészítettük, megástuk. A faültetés komoly munka, a 4.a osztály lapáttal, gereblyével, öntözőkannával a kézben jelentkezett a feladatra. A gyerekek izgalommal és kellő szakértelemmel teljesítették Gábor bácsi instrukcióit, mindenkinek jutott valami részfeladat.
A táblára az alábbi felirat került: „Petőfi Sándor emlékére”. A Petőfi-hetet ezzel az eseménnyel zártuk, a Fenntarthatósági Témahetet ezzel a hírrel indítjuk, a facsemetetét pedig napi szinten locsoljuk, gondozzuk. Bízunk abban, hogy a gyermeki lelkesedéssel elültetett csemeténkből hamarosan egy gyönyörű lombos és árnyas fa lesz.
Óvodások jártak az iskolánkban
Mosolygós kisgyermekek látogattak el hozzánk a Dunaújvárosi Óvoda Római Városrészi Tagóvodájából. A kedves kisóvodások pártában és csákóban érkeztek hozzánk azzal a céllal, hogy az iskolánk aulájában kiállított Petőfi Sándorról készült mellszobrot megcsodálják, szemügyre vegyék. A gyerekek „Petőfinek” saját kezűleg készített nemzeti színű zászlókkal kedveskedtek, verset mondtak, énekeltek. Viszonzásul alsósaink ünnepi műsorral várták őket, amit a kicsik türelmesen végig ültek. Tanítványaink kokárdát is rajzoltak nekik, almalével köszöntöttük őket. Váljék ez hagyománnyá, jövőre is várjuk szeretettel az óvodás gyermeket!
Köszönet a labdákért!
Köszönetünket fejezzük ki Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának húsvéti ajándékáért. Tanítványaink testnevelés órai eszköztára 24 db szivacskézilabdával gyarapodott. A gyerekek örülnek az adománynak, a szép új labdákat tisztelettel köszönjük!
Meglepetés foglalkozás
A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola elsős váró programsorozata méltó lezáráshoz érkezett. Az utolsó alkalom különleges élményt nyújtott az érdeklődő óvodásoknak és szüleiknek, hiszen az iskola diákjai is aktívan közreműködtek a programban.
A rendezvényen a 2.a és a 4.a osztály tanulói léptek fel, akik nagy sikerrel adták elő a Petőfi Gálán már bemutatott produkciójukat. A műsor vidám hangulatot teremtett, és betekintést engedett az iskola közösségi életébe, valamint a diákok tehetségébe és lelkesedésébe.
Az esemény végén a szülők hasznos és részletes tájékoztatást kaptak az általános iskolai beiratkozás menetéről, a szükséges tudnivalókról és határidőkről. Eközben a leendő elsősöket sem hagyták élmény nélkül: számukra egy kedves, „petőfis” meglepetéssel készültek a szervezők, amely tovább fokozta az izgalmat az iskolakezdés előtt.
A programsorozat záróalkalma így nemcsak informatív, hanem élményekben gazdag eseményként maradt meg a résztvevők emlékezetében.
Barangoljuk be a világot! Szenzációs eredmény
Iskolánk három bátor jelentkezője vett részt az idei tanévben a Barangoljuk be a világot elnevezésű országos földrajz-digitális kultúra versenyen. A „Kék halál elhárítók” fantázianevű csapat (Baranyai Gábor, Kiss Balázs Béla, Nagy Norbert István) még ősszel kezdte a vetélkedést, és két alkalommal is elkészítették a kiírt feladatsorokat. Olyan jól sikerült felkészülésük, hogy országos 7. helyen bejutottak a döntőbe, amit április 17-én tartottak. Az előzetes feladatok elkészítése után – és kompetenciamérés után – rohantak át a gyerekek a Pannonba. A döntőben bemutatták Japán-ihlette installációjukat, különböző teszteket töltöttek ki, sushit készítettek, de feladat volt a kódfejtés, és a magyarországi megyek és megyeszékhelyek ismerete is. A csaknem háromórás verseny végére a fiúk a szenzációs negyedik helyet értek el holtversenyben más iskolákkal.
Külön dicséretet érdemel, hogy a felkészülés teljes mértékben önálló volt, ami még értékesebbé teszi az eredményt.
Gratulálunk!
Költészet napi szavalóverseny
Idén is megrendezték a hagyománnyá vált költészet napi szavalóversenyt az 1-3. évfolyamon a Dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskola és Sportiskolában. Iskolánkból egyedüliként Ludman Hanna 3.a osztályos tanulónk vett részt április 14-én. A szabadon választható vers mellett az idei évben egy kötelező verset is meg kellett tanulnia, Zelk Zoltán: Ez aztán a vásárfia! című alkotását. A megmérettetésen nagyon ügyesen szerepelt, emléklapot kapott, és apró ajándékot az elmúlt hetek munkájáért.
Gratulálunk Hannának a részvételhez, nagyon büszkék vagyunk rá!
Bálint Judit felkészítő pedagógus
Egyenletmegoldó Párbaj a POK-ban
Immár negyedik alkalommal rendezte meg Egyenletmegoldó Párbaj nevű matematika versenyét a Pannon Oktatási Központ. A szervezők beszámolója szerint 135 tanuló nevezett a versenyre, akik dunaújvárosi iskolákból és városkörnyéki településekről érkeztek.
Intézményünkből a nyolcadikosok mérettették meg magukat.
Gelencsér Vivien, Gémes Olivér, Gilányi Gábor, Murai Liza Málna, Ősz Csenge, Preizler György, Szalai Jázmin, Vainel Vince. Mindannyian emléklappal térhettek haza.
Felkészítő tanáraik: Nagy Gabriella és Milekné Pekkel Szilvia
A február hónap osztálya
A tél utolsó hónapjában a Petőfi iskola egyik legfontosabb eseménye az iskolai farsang volt. A felső tagozatos tanulók farsangját ebben az évben is a hetedik osztályok szervezték és valósították meg: a 7.A és a 7.B osztályok tanulói sok munkát fektettek bele a programok előkészítésébe és lebonyolításába. A gyerekek a farsang egyik legnépszerűbb programján, a jelmezversenyen is bizonyították a kreativitásukat. Itt az iskolai zsűri a kreatív ötletet követve kialakított és a környezetbarát gondolkodásmód alapján megalkotott jelmezeket díjazta.
Az elmúlt hetekben a „Barangoljunk” informatikai verseny kereteiben teljesített feladataik eredményeképpen diákjaink a következő helyeket érték el: a 8.B-s tanulóink egyik csoportja a 17. helyen, a másik csoportja 20. helyen, a harmadik pedig a 26. helyen végzett, míg eközben a 8.C osztályos csapatunk a 22. helyet szerezte meg.
A Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyen hat különböző felsős osztályunkból is képviselték a diákok iskolánkat: az 5.A, 6.B, 6.C, valamint a 8.A, 8.B és 8.C osztályokból is, mindösszesen 19 Petőfis tanuló. Közülük 7 tanulónak sikerült továbbjutni a verseny második fordulójába.
A tanulási nehézségek leküzdése céljából kialakítandó iskolai esélyszoba megvalósításáért indított Tesco-s kampányban is nagyon aktívak voltak mind a hetedikes, mind pedig a nyolcadikos osztályaink tanulói.
A fenti versenyeken való részvételért és helyezésekért és a Farsang szervezésért is a tanulók szép számmal szereztek pontokat az osztályaik részére.
Végül a február hónapban összegyűjtött pontszámok alapján az osztályok közötti pontversenyben a következő osztályok bizonyultak a legjobbaknak:
1. a 7.B 852 ponttal
2. a 7.A 850 ponttal
3. a 5.A 802 ponttal
Az elektronikus Krétában rögzített adatok alapján ebben a hónapban a legkevesebb mínusz pontot pedig a 8.b osztály szerezte, a legnagyobb számú dicséretet a 7.A osztály kapta ebben a hónapban.
Gratulálunk a pontverseny első, második és harmadik helyezett osztályainak!
Angol nyelvoktatás a Petőfi iskolában
Kérjük tekintsék meg bemutatkozó filmünket!