MMK - Rajzverseny

Tálos Panna 6.c osztályos tanulónak gratulálunk a Csupa Csoda Birodalom - MMK Népmese Pont által meghirdetett rajzpályázaton méltán kiérdemelt „EZÜST DÍJ”-ához.
A pályázat a „Rajzverseny a Paszulyfára – Babszem Jankó leveli” címet kapta. A tanulók a „Kiskondás és Ribike” című meséhez készítettek illusztrációkat.

A 113 beérkezett pályaműből kilenc díjazottat választott ki a zsűri.

>> Képekért kattintson ide! >>

A pályázaton, Pannán kívül, számos alsós és felsős petőfis diák vett részt, mindannyian színes emléklapban részesültek.

A döntőbe jutott gyerekek rajzaikat felragasztották a paszulyfára.

Felkészítő tanára: Juhász Veronika

Az Aranyban is remekeltek diákjaink

Iskolánk négy tanulója vett részt A Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola online angol nyelvi vetélkedőjén.

Egy házi selejtező forduló után iskolánkat Hulló Gergő 6.A, Mihály Gergő 6.A, Balogh Ákos 6.B és  Wolf Anett 6.B  képviselték a versenysorozatban. A negyedik fordulóba, a döntőbe már csak tizenöt tanuló juthatott be.

A döntőben tagozatos kategóriában 1. helyezést ért el Hulló Gergő, 2. helyezést ért el Mihály Gergő. A nem tagozatos kategóriában Balogh Ákos a 4-5. helyen végzett.

Gratulálunk!

Felkészítő tanáraik: Maletáné Szabó Katalin és Pillár Balázs

 

Figyelem! Lassan itt a nyár!

Színház az egész világ

A tavaszi szünet utáni első tanítási napon, szerda délután 14 órakor színházi előadással szórakoztatta alsós tanulóinkat a Mandula Színház, Móra Ferenc: A didergő király című darabjával. Az esemény az Alsós Szabadidős Munkacsoport szervezésében és anyagi támogatásával valósulhatott meg.

A társulat egy 15 éve működő utazó színház, mely vidám, zenés mesedarabokkal szórakoztatja a nagyérdemű közönséget. Előadásaik interaktív jellegűek, így a gyerekek részt vesznek a színpadi eseményekben is.

>> Tovább a képekhez! >>

Most is látványos díszlet, jelmez és kelléktáruk tette szórakoztatóvá, varázslatossá a történetet. Az alsó tagozatok hangos kacaja betöltötte az iskola tornatermét mikor az udvari bolond mókázott a királylánynak, de a tanulók örömmel ropták a táncot is a színpadon, mikor a színészek invitálták Őket.

Kellemes hangulat, élményekkel teli és tartalmas kikapcsolódás volt. Ismét egy szelet művészet került közelebb tanítványainkhoz.

Húsvéti készülődés

Vidám hangulatú időutazással telt a Petőfi Sándor Általános Iskola 1. c osztályos tanulói és az Őket elkísérő szülők kedd délutánja.  A program apropója a húsvéti készülődés volt.

A húsvéti szimbólumok eredete

  • • A tojás az ősi termékenység szimbóluma, amely a világ szinte összes népénél fellelhető, a kereszténységben pedig a feltámadás jelképévé vált.
  • • A húsvéti nyúl eredete kissé bizonytalan, nálunk német hatásra honosodott meg valamikor a XIX század folyamán. Maga a nyúl szintén a termékenység szimbólumává vált, és szerte Európában a húsvét ünnepével társítják.
  • • A bárány az egyik legelterjedtebb húsvéti jelkép, amelynek szerepe az utóbbi időben jelentősen csökkent és helyét a húsvéti sonka vette át. A mediterrán országokban azonban napjainkban is az ünnepi asztal elmaradhatatlan eleme a sült bárány.,

Húsvéthétfő a magyarok lakta területeken a locsolkodás napja. A szokás eredete a régi időkbe nyúlik vissza, alapja pedig a víz megtisztító és megújító erejében gyökerezik, modern formában pedig a mai napig megmaradt. Vidéken több helyen még napjainkban is kútvízzel locsolják a lányokat, a városokban azonban különféle kölnivizekkel helyettesítették ezt.

Locsolóvers azért mindenhol kötelező.

A locsolás után a fiúk a régi időkben tojást, szalonnát vagy festett tojást kaptak cserébe.

>>Tovább  a képekhez! >>

Emlékét szívünkben őrizzük!

Mély fájdalommal, szomorúan tudatjuk a petőfisek nagy táborával , hogy iskolánk közösségének régi tagja
Lengyel Lászlóné - Ilonka néni - eltávozott közülünk.
Az Igazgató Asszony 1977-től -1984-ig volt iskolánk  harmadik vezetője.
Nyugodjék békében!
Emlékét megőrizzük!

Költészet napja

Április 11-én a Költészet napja alkalmából különböző feladatokkal várták az alsós napközis kollégák a kicsiket-nagyokat egyaránt.

Előzetesen kihirdetett feladataik között szerepelt a versírás, a kedvenc vershez való illusztráció készítése, melyek nagy népszerűségnek örvendtek. Csütörtökön keresztrejtvénnyel, verskódolással, találós kérdésekkel, szókereséssel, anagrammákkal és különbség-keresős feladattal hívták versenybe az iskola diákjait.

Képek>>tovább>>

Nagyon sok megoldást kaptak, rengeteg rajzot és fantasztikus verseket.

A leadott megoldások alapján:

Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja

Kertész Imre, Nobel- és Kossuth-díjas írónk, Sorstalanság című művének emlékezetes soraival köszöntötte április 16-a reggelét a 7.a osztály néhány tanulója.

Az önéletrajzi ihletésű regény egy - a rádiós műsorban szereplő hetedikes tanulókkal közel egyidős - magyar zsidó fiúról, Köves Gyuriról szól, aki megjárta az auschwitzi és buchenwaldi koncentrációs tábort. Korunk gyermekének nem könnyű megérteni a Holokauszt jelentőségét.

Ebben segítette iskolánk tanítványait a mű néhány gondolatával: Csontos Renáta, Hovanyecz Dorka, Bieber-Brückner Dominik, Grabecz Bence és Deres László.

Köszönjük a komoly hangvételű megemlékezést.

Biztonságos internethasználat

A kor gyermekét már egy olyan erős online háló veszi körül, amelyből nem menekülhet és nem is menekíthetjük ki.

A feladatunk az, hogy minél tudatosabban felkészítsük az efféle életre. Úgy gondolom a tiltáson ma már mindannyian túl vagyunk és csakis az lebeg a szemünk előtt, hogy párhuzamosan készítsük fel a való világban és az online világban való tudatos és egészséges életre.

Ezzel kapcsolatban tartotta iskolánk a Digitális témahét keretein belül előadását.

Szó volt többek között a személyes adatok védelméről, az online zaklatásról, a netikettről  és a webes identitásról.

A gyerekek számára kisfilmekkel is készültünk azzal kapcsolatban, hogy mi az, amire figyelni érdemes.

biz internet

A filmek forrása : http://saferinternet.hu/tippek-videok/fiataloknak

A közel 1 órás előadás utolsó negyedében egy kisebb “kerekasztal “ beszélgetés alakult ki, melyről azt gondolom, a legnagyobb eredmény, amit ilyenkor elérhetünk.

Jó volt hallani, hogy tanítványaink milyen éretten gondolkodnak. Nem is gondolnánk, hogy mennyire tudatos felhasználói már jó néhányan ennek a csodás és hasznos, ámde veszélyekkel teli világnak.

Koppányiné Sági Mónika

Free Joomla templates by L.THEME