1989 óta ünnepeljük a magyar kultúra napját, emlékezve arra, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be nemzeti imádságunk és legismertebb versünk, a Himnusz kéziratát. Erre, kultúránkra és anyanyelvünk fontosságára emlékeztettek bennünket a 6.a osztályosok ünnepi műsorukban: Imre Vivien, Inger Dóra, Juhász Stella, Kovács Emma, Rell Szófia, Támadó Luca és Vadász Zalán. Különös szeretetünkben hordozzuk ezt a napot idén, hiszen kerek, 200 éves évfordulót is ünnepelünk.
Ökoiskolánk minden évben újévi fogadalmat tesz élhető környezetünk fenntartása érdekében. A 2023. naptári évet ezért most öt újévi kihívással indítjuk. Kérjük, hogy valamennyi osztályunk vállaljon legalább egy kihívást és vállalását január 25-ig teljesítse. A hónap végén várjuk az osztályok beszámolóit és a teljesítést igazoló fényképeket.
Az összegyűjtött száraz tápot február első hetében egy közeli állatmenhelynek adományozzuk. A megajándékozott szervezetet a kihívásokat legtöbb ponttal teljesítő osztályok választhatják majd ki.