1971. február 2-án az indiai Ramsar városában fogadták el az egyezményt, amelyben az országok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Magyarország 1979-ben aláírta a dokumentumot, s 2000-ig 19 területet (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit) jelölt meg a nemzetközi jelentőségű területek közé. Az egyezmény elfogadásának évfordulóján tartjuk A VIZES ÉLŐHELYEK NAPJÁT.
Iskolánk 3. és 4. évfolyama is megemlékezett erről a napról. Az újrahasznosítás jegyében készültek el a művek, medúzák, teknősök, halak, békák, melyből egy akváriumot alakítottunk ki. A kiállítás megtekinthető az első emeleten.
Köszönjük a gyerekek munkáját!
Február a felsőbb évfolyamok hónapja volt. A 7.a és 7.b farsangot szervezett, a 8.b osztály a Valentin-napi programot vállalta magára. A farsang kapcsán nem csak a szervező osztályoknak, hanem a többieknek is lehetősége volt önkéntes segítő szerepet vállalni, amik szintén pontokat jelentettek.
A hónapban két versenyen is megmérettettek diákjaink. Az angol nyelvi versenyen a 7.a, 7.b és a 8.a vett nagy számban részt. Emellett a hónap elején kiírt házi rajzversenyen való részvételt is pontokkal jutalmaztuk. Itt főleg az 5-6. évfolyam gyarapította pontszámát.
Az év eleji ÖKO - fogadalmak betartása, azoknak értékelése is beszámításra került. A végső rangsor meglehetősen szorosan alakult.
A „legsegítőkészebb osztály” címe újfent a 8.b osztálynak járt; egyúttal ők is kapták a hónapban a legtöbb dicséretet. Mindent összegezve azonban február hónap osztálya a 7.a lett.
1 7.a (820 pont)
2 7.b (811 pont)
3 8.b (810 pont)
4 8.a (798 pont)
5 6.a (741 pont)
6 6.b (727 pont)
A győztesnek gratulálunk!
Juhász Veronika - DÖK

