Tenyér Levente 8.a osztályos tanuló képviselte iskolánkat a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium idegen nyelvi szépkiejtési versenyén. Tanítványunk a középiskolai megmérettetésen elismeréssel végzett. A verseny két fordulóból állt. Először szabadon választott angol nyelvi szövegét ismertette. A második fordulóban a helyszínen kézhez kapott szöveget a középiskolai korosztályhoz igazított nyelvi szinten kellett bemutatnia.
Tanítványunk a szépkiejtési versenyre Gréta Thunberg, korosztálya béli svéd diák felszólalásával nevezett be. Azzal, amelyikkel a svéd aktivista az Egyesült Nemzetek Szervezetének tárgyalásán harcolt környezetvédelmi céljaiért. Levinek jól állt a szöveg, remekül hangsúlyozta, átéléssel tolmácsolta. Rendkívül gyorsan alkalmazkodott a középiskolai közeghez is. Reméljük, hamarosan köztük folytathatja tanulmányait! A fiatalember izgalmas jövő elé néz.
Felkészítő pedagógus: Árvai Gyöngyi
Örömmel értesültünk róla, hogy Varga Gergő 7.b, Horváth Bence 8.a és Mihálovics Tamás 8.a osztályos tanulók az első, iskolai fordulóban elért eredményükkel bejutottak a Fejér Megyei Angol Nyelvi Verseny döntőjébe. A fiúk iskolai versenyünket a múlt hónapban megnyerték. Fejér megye 66 hetedikes versenyzője közül Gergő a 3. legmagasabb pontszámmal, megyénk 82 nyolcadikos versenyzője közül Bence a 4., Tamás a 7. legjobb pontszámmal jutott tovább. Gratulálunk!
A Fejér Megyei Angol Nyelvi Versenyt az Oktatási Hivatal szervezi a 7-8. évfolyamos diákok számára. Megyei szinten összesen 148 tanuló indult a két kategóriában. A szóbeli döntőre Székesfehérváron kerül majd sor április folyamán, ahová mindkét évfolyamon a legeredményesebb 10-10 tanulót várják tudásukat összemérni.
Türelmes felkészülést és sok sikert kívánunk mindhármatoknak!
Felkészítő pedagógusok: Árvai Gyöngyi és Pillár Balázs


