Fiaink a megyei döntőben II.

Nyolcadikos ifjaink hétfőn délután Székesfehérvárra kirándultak. Úticéljuk a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Kéttanítási Nyelvű Általános Iskola volt, ahol részt vettek a 7-8. osztályos diákok számára szervezett Fejér Megyei Angol Nyelvi Verseny II. (szóbeli) fordulóján. A megyei döntőben a két fordulón – az írásbeli és a szóbeli versenyen - elért pontszám összesített eredménye határozta meg a helyezést.
Az összesítésben Horváth Bence Gergely a 6. helyen végzett mindössze négy ponttal lemaradva az elsőtől. Mihálovics Tamás a 9. helyre került Fejér Megye 148 induló versenyzője közül.
Sajnáljuk, hogy a hetedikes továbbjutónk betegség miatt nem tudott részt venni a döntő fordulóban. Biztosak vagyunk abban, hogy angoltudásával ő is méltó módon képviselte volna iskolánkat.
Fiúk, nagyon büszkék vagyunk rátok! A jó munkáért kiérdemelt jutalom: az igazgatói dicséret, a csoki és a fagyi, na és persze az önbecsülés, nem maradhat el!

Felkészítő pedagógusok: Árvai Gyöngyi és Pillár Balázs

További képek itt