Erdei iskolában a 4.c – Répáshutai kalandok

Nagy fába vágta a fejszéjét a 4.c osztály 16 fős csapata. Négy napos erdei iskolában csiszolták tudásukat.

Május 22-én reggel indult a kis társaság Ági néni, Timi néni és Szilvi néni kíséretében, hogy több órás vonatozás, metrózás, buszozás után megcsodálja a Bükk varázslatos kis faluját, Répáshutát. A helyi erdészházban gyorsan elfoglalták szállásukat és már indultak is egy kis barlang lesre, ahol a karsztjelenségeket tanulmányozhatták és történeteket hallhattak ősi kialakulásukról.

Másnap délelőtt ismét a gyaloglásé volt a főszerep. A Bükki Nemzeti Park vadregényes vidékét célozták meg, és számtalan gyógynövénnyel ismerkedtek Sanyi bácsi, a túravezető segítségével. Egy erdei tantermet is felfedeztek, ahol vidám énekszóval pihenték ki az eddigi fáradalmakat. A délután a játék jegyében telt. Kereskedni, gazdálkodni tanultak meg a gyerekek, miközben fejlődött fizikai állóképességük és logikai gondolkodásuk is. Este pedig a tábortűz lángjánál a játék, a humor és a vidám dalok adták meg a kellő hangulatot.

Újra a természet hívogatta a gyerekeket a keddi napon. A Bükki Csillagda planetáriumában, a bolygókról szóló kiállításon és a Napot vizsgáló távcsövön keresztül szerezték meg az elméleti információkat a Tejútrendszerről és a Napról, majd a bolygókat végigkövető tanösvényen bővítették tovább ismereteiket. Várta őket a Sólyomkő visszhangja és Borostyántető is. Elfáradva, 14 km-rel a lábukban farkaséhesen fogyasztották el vacsorájukat, melyet egy kis biliárdozással is megfűszereztek.

A záró program a Miskolc-Tapolcai Barlangfürdő volt, ahol vidám lubickolással, napozással, fagyival és elmaradhatatlan vidámsággal köszöntek el ettől a szép vidéktől, hogy több órai utazást követően megérkezzen az esős Dunaújvárosba, ahol szüleik már nagyon várták őket.

Csodálatos erdei iskola volt! Köszönet érte: Varjuné Müller Ágnes, Gálosfai Tímea és Benke Szilvia tanító néniknek!

 

További képek itt