A víz világnapjához kapcsolódó programjaink már a márciusi Sulihéten elkezdődtek.
Az ötödikes és hetedikes osztályok csatlakoztak a Happy-hét „Gyalogolj a vízért!” felhívásához. 6 kilométert gyalogoltak a Dunaparton, patakon átkelve. Ezzel a sétával szerették volna felhívni a fiatalok és rajtuk keresztül a családjuk, környezetük figyelmét az ivóvízfogyasztás fontosságára.
A séta másik üzenete: Víz a békéért! Erre az eseményre iskolánk nevezett a legtöbb csapattal. A résztvevő osztályokat emléklappal díjazták.
A Happy-hét másik pályázatára 4 tanulónk küldött be tervet. A feladat olyan póló vagy képeslap tervezése volt, ami kifejezi, hogy „vizet inni egészséges”, „a víz a legjobb szomjoltó”, „én a vizet választom, üdítő helyett”.
Március 22-én, a Víz Világnapján, a tanulószobás és a napközis tanulók kis filmet néztek meg a víz, a vízivás fontosságáról majd interaktív feladatokat oldottak meg, majd vízzel kapcsolatos társasjátékkal játszhattak.
Víz Világnap 2024
Petőfi iskola
Találatok: 288