Iskolánk idén negyedszer csatlakozott a Fenntarthatósági Témahéthez azzal a céllal, hogy közösségünk is hozzájáruljon a Föld védelméhez, a diákok fenntarthatósági ismereteinek bővítéséhez. A hetet öt témanapra bontottuk, melyeken az idei év kiemelt fenntarthatósági témaköreit dolgoztuk fel összesen 20 aktivitással és kihívással. Hétfőn a Föld napját köszöntöttük, kedden a Levegő és élővilága témakört dolgoztuk fel. Szerda a Körforgásos gazdaság napja volt, csütörtök a Hulladék és a tudatos fogyasztás napja. Pénteken a Szabadidő tudatos és fenntartható eltöltéséé volt a fő szerep.
Április 22-én a Föld napját kirándulásokkal köszöntöttük. Alsó tagozatos osztályaink a Duna-parton sétáltak, az ősszel kitelepített madáretetőket ellenőrizték, magvakkal megtöltötték, digitális app segítségével őshonos fákat azonosítottak. Az 5-6. osztályosok a közeli Rácalmás felé tettek 10 km hosszú gyalogtúrát, melynek végállomása a Duna-Ökoturisztikai Központ volt. A 7-8. évfolyamosok a HUNGEXPO Kongresszusi Központba látogattak el a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával, ahol a Szakma-Sztár Fesztiválon sok egyéb tevékenység mellett őshonos állatokkal ismerkedtek és rovarhotelt készítettek. A nevelőtestület tanítási időn kívül Székesfehérvár-Sóstó Természetvédelmi Területen és Tanösvényen tett meg egy Kajla-Kört. A napköziben a tanulók Föld-barát karkötőt készítettek, babot ültettek, környezetvédő felhívásokat fogalmaztak meg.