ÖKO-fogadalmak megvalósulása a felsőben

A 2021-es naptári évet a felső tagozat is értékes újévi fogadalmakkal kezdte. Az osztályok megfogadták, hogyan fogják közösségük környezettudatos kultúráját emelni. Egy fogadalom azonban csak akkor érvényes, ha az teljesül. A célok megvalósítására a digitális oktatás előtti két és fél hónapban került sor. Az értékelés már megtörtént, a tudósítással azonban még tartozunk.

Lássuk, hogyan sikerült:

5.a - Minden nagyszünetben fertőtlenítette saját tantermét (padok, ablakpárkányok).

5.b – Odafigyelt, hogy kidobja maga után a szemetet, rendben hagyja el utolsó óra után a tantermet. Szellőztetett a szünetekben, természetes fényt használt, a villanyt lekapcsolta.

6.a - Kitakarította a tornaterem egy részét.

6.b - Az iskola körül 2 zacskó szemetet szedett össze. A kijelölt gyűjtőkbe dobta a hulladékot. Ha folyó vízcsapot észlelt az iskolai mosdóban, azt elzárta.

7.a – Fertőtlenítette a földszinti termek padjait az udvari szünetekben. Egy hétig nylonzacskó helyett dobozban hozta a tízórait és üdítő helyett vizet ivott. Néhányuknál ez utóbbi szokássá vált.

7.b – A tantermét tisztán tartotta, fertőtlenítette a padokat. Rendet rakott a kémia szertárban. Használat után azonnal lekapcsolta a projektort, a villanyt a folyosón. A szünetben szellőztette, de az ablakot a tanórán nem hagyta nyitva.

7.c – Tanterme ablakát virágosan széppé tette, a növényeket azóta is óvja, gondozza, rendezgeti.

8.a – Szellőztetett, maga után rendet hagyott, a számítógépet csak indokolt esetben kapcsolta be. Próbált minél kevesebb szemetet termelni a nap folyamán. Régi újságpapírból figyelemfelkető ÖKO-fát alkotott kollázs technikával.

8.b  és 8.c – A jó szándék megvolt. A törekvés a fogadalom teljesítésére egy-egy tanulónak valóban sikerült. Közösségi szinten azonban van még teendő a tudatos fogyasztói gondolkodás terén.

Újévi fogadalmuk teljesítése közben a felsősök környezettudatos magatartása jó irányban fejlődött. Mindezen kívül tanultak még munkahelyi fegyelmet, érdeklődő figyelmet és közös felelősséget a felvállalt céljaik eléréséért.

Árvai Gyöngyi

amina oko fels