A Családi Napot elhalasztjuk!
Kedves Szülők!
Tisztelt Támogatóink!
Sajnos az égiek nem segítették az Iskola- és Várostörténeti Családi Nap lebonyolítását. Az eső és az udvaron kialakult „tó” nem biztosítja a megfelelő teret, így ezt a rendezvényt tavasszal fogjuk megszervezni. Nagyon köszönjük, ha akkor velünk tartanak!
Addig is legalább a kacsák jól érzik magukat!
Olvasni jó!
Iskolánk 3.a osztálya Bálint Judit osztályfőnök kíséretében október 11-én ellátogatott a József Attila Könyvtárba.
Az intézményben két kedves könyvtáros hölgy fogadta őket, Pokornyi Orsolya és Törökné Antal Mária személyében.
A gyerekek megismerkedhettek a könyvtárhasználattal, a könyvtár részlegeivel, megtanulták, mi az az őrjegy, a nagy Betűfalon keresztül és a Nagykönyv megismerése után eljuthattak a Gyermekkönyvtár kincseihez.
A szakirodalom és a szépirodalom fogalmainak tisztázása után egy rejtvényt is sikeresen megoldottak. Jutalmul Marcsi néni élőszavas meséjét hallgathatták meg.
A program zárásaként a 3.a osztály minden tanulója ingyenesen beiratkozott a könyvtárba (aki még ezidáig nem volt tag) és kölcsönözhetett egy könyvet.
Köszönik szépen Orsi néni és Marcsi néni vidám, érdekes munkáját, nagyon sokat tanultak a könyvtári életről.
Ezután minden hónapban részt fognak venni egy könyvtári foglalkozáson és természetesen könyvet is kölcsönöznek majd, hiszen „olvasni jó”.
Mesemaraton alsósainknak
A mesék, a meseolvasás varázslatossága elevenedett meg az alsós kisdiákok számára az őszi szünet előtti utolsó napon a Tehetséggondozó teremben.
Az ötlet, hogy egy teljes napon át olvassanak és hallgassanak a gyerekek meséket, egy diavetítő segítségével valósult meg. Ennek a retro eszköznek a képi megjelenítésével és Gálosfai Tímea intézményvezető-helyettes tolmácsolásában elevenedett meg Bogyó és Babóca, a kis Vuk, vagy Maugli története. A mozgással kísért mesehallgatás juttatta el a kicsiket olyan élményekhez, mely sajnos nagyon sok családban már elfeledett. Pedig a meseolvasás tanítja a gyermeket, fejleszti logikai gondolkodását és kommunikációs készségét, segít az alkalmazkodásban, a koncentrációban és egymásra hangolja az embereket.
Varázslatos nap volt, mely nagy élményekkel, vidámsággal és az „Ugye lesz ilyen máskor is?!” igényével zárult.
Fecskeavató elsőseinknek
Elérkezett a nagy nap a legifjabbak számára. A hagyományoknak megfelelően iskolánk tanulóivá avattuk fel kis fecskéinket, melyre az idén október 20-án került sor.
Az ünnepi műsort iskolánk negyedikesei készítették, akik nagy-nagy izgalommal tanulták a prózai szerepeket, az éneket és a táncot is. Az avatóünnepség kiemelkedő része volt az elsősök próbatétele, majd az eskü és azaz esemény is, amikor felvették iskolánk pólóját. Ez utóbbit a diákönkormányzat biztosította a kicsiknek.
Ezt követően kezet fogtak az igazgató bácsival, aki így teljes jogú Petőfi iskolássá fogadta őket.
A napnak ezzel még nem volt vége!
A negyedik osztályosok szülei az ebédlőben „fecskecsipegetőre” várták az apróságokat, ahol sok-sok finomsággal lepték meg az elsősöket.
Köszönet az esemény lebonyolításáért a 4. évfolyamnak, tanítóiknak és a szülői közösségnek!
A képeket itt lehet megtekinteni
„A jövőnk kéznél van, lépjünk előre együtt!”
„A jövőnk kéznél van, lépjünk előre együtt!”
Kézmosás Világnapja - mottó
Minden évben megrendezésre kerül a Kézmosás Világnapja. E kezdeményezés célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a megfelelő higiéniai szabályok betartására, és a szappannal történő kézmosás fontosságára.
Ehhez csatlakoztak iskolánk alsósai. Tanítóik irányításával és e kedves mondóka segítségével nagy lelkesedéssel tanulták meg e hétköznapi művelet apróbb és mégis fontos fogásait, miközben néhány okos tanáccsal is gazdagabbak lettek, hisz nem elég, ha gyakran mosunk kezet, a kézmosási technika is kiemelten fontos.
A jövő a kezünkben van, csak élnünk kell vele!
Képeinket itt lehet megtekinteni
Halloween party
Egy év kihagyás után végre újra megrendezésre kerülhetett az egyik legkedveltebb iskolai programunk. A Diákönkormányzat és a 8. osztályosok Helloween partyt szerveztek október 21-én a felső tagozatos diákok számára.
Ráhangolódásképp az osztályok feldíszítették termeiket a délután hangulatához, illetve szebbnél szebb faragott tökökkel gyűjthettek pontot az osztályversenyhez.
A résztvevők rengeteg lehetőség közül válogathattak, hogy jól érezzék magukat.
Legnagyobb sikere a kísértet háznak volt, ahol a nyolcadikosok mindent bevetettek az iskola sötét alagsorában, hogy minél jobban ráijesszenek a bátor diákokra.
A táncolni vágyók a discoban szórakozhattak, de a k pop kedvelők is megtalálhatták az ízlésüknek megfelelően kialakított termet.
Aki megéhezett, megszomjazott a büfében biztos talált fogára valót. Rengeteg házi készítésű sütemény, szendvics várta a betérőket. Válogathattak hagyományos és rémisztő kinézetű, de finom sütemények közül.
A merészebbek kipróbálhatták, hogy milyen gyorsan sikerül kijutniuk a szabaduló szobából, aki pedig a jövőjére volt kíváncsi ellátogathatott a jósdába.
Hangulatos beszélgetésre a teaházban volt lehetősége a bulizóknak.
A jelmezversenyen a beöltözött tanulók is díjazásra kerültek.
Reméljük mindenki rémisztően jól érezte magát!
A szervezők: 8.A, 8.B, 8.C osztály és osztályfőnökeik: Gábor Renáta, Czimmer Éva és Szilágyiné Számely Szandra
Október 23-i megemlékezés – 65 év távlatából
Az őszi szünet előtti utolsó tanítási napon iskolánk tornatermében emlékeztünk meg az 1956-os forradalomról, valamint a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásáról. A 7.A osztály hetek óta készült arra, hogy ezen a napon az alsó, majd a felső tagozatnak is elmesélhesse a történelmi eseményeket. A műsor előtt Rideg István intézményvezető ünnepi köszöntőjét hallgathattuk meg.
A műsor felkészítésében Deres László és Pillár Balázs vett részt, a technikai hátteret Gölöncsér Gábor biztosította.
Pályaorientációs napok
Végzőseink pályaorientációja már szeptember elejétől folyamatban van. Tanítványaink tudatosan készülnek a továbbtanulásra és a felvételi vizsgára.
Iskolánk bekapcsolódott a POVI-ként ismert országos pályaorientációs mérésbe. Teljes létszámmal teljesítettük a rendszerszintű digitális vizsgálatot, melynek eredményeként minden nyolcadikos tanuló visszajelzést kapott a hozzá leginkább illeszkedő továbbtanulási irányokról, saját érdeklődésének főbb területeiről, a továbbtanulás szempontjából lényeges kompetenciáiról. A mérés eredményét a szülők email címére egyénenként továbbítottuk.
Október 7-én a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Továbbtanulási és Pályaválasztási Csoport tanácsadó pedagógusai látogattak el hozzánk. Egy rövid kérdőív kitöltését követően 13 végzős tanítványunk számára nyújtottak egyéni pedagógiai és pszichológiai tanácsadást. A tanácsadás összefoglaló megbeszélésén, igény szerint, a szülők is részt vehettek.
Október 8-án a 7-8. évfolyam külső helyszínen teljesített tanítás nélküli munkanapot. Száz tanulóval látogattunk el a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum tanműhelyeibe. A Centrum Lorántffy Zsuzsanna Technikuma és Kollégiuma, valamint Digitális Közösségi Alkotóműhelye fogadott bennünket. A gyerekek ízelítőt kaptak az egészségügyi és a szociális ágazat, a vegyészet, a fodrászat, a kozmetika, a kisgyermekgondozás, a robotika, a 3D nyomtatás rejtelmeiből. A programszervezésről és a tanulók utaztatásáról a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara gondoskodott.
Október 19-én pályaválasztási tájékoztatásban részesültek a nyolcadikos osztályok. Az FMPSZ tanácsadói osztályfőnöki óra keretében tartottak csoportos foglalkozást. Az iskolaválasztás fontosságáról beszéltek – felelevenítve a középiskolák típusait, a megszerezhető végzettségeket, kompetenciákat, kitekintve a felsőoktatás felé.
Hálásan köszönjük a támogatást mindhárom intézménynek:
- Pocsainé Varga Veronika főigazgató – Dunaújvárosi Szakképzési Centrum,
- Kőhalmi Kálmán pályaválasztási tanácsadó – Dunaújvárosi és Kereskedelmi Iparkamara,
- Kauthné Szabó Ágnes tanácsadó szakpszichológus – Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat.
Októberben igyekeztünk a tanulókat a jövőjüket érintő kérdésekben megfelelő mennyiségű és minőségű információval megismertetnünk. Reménykedünk abban, hogy az őszi szünetben sikerül a kapott információkat átgondolniuk és mérlegelniük. Dönteniük azonban még nem kell, a nyolcadikosok orientálása novemberben még folytatódik.
Árvai Gyöngyi - intézményvezető helyettes,
pályaorientációs felelős