Kirándulj velünk Angliába, Párizsba!
Az idei tanévben is megszervezzük tanulmányi kirándulásunkat Angliába és Franciaországba. Az úttal kapcsolatban szülői értekezletet tartunk 2012. október 10-én 18:00-tól a 9-es teremben. Addig is egy kis ízelítő a tervezett programból.
Körbetekertük a várost
Az Autómentes Világnap alkalmából szervezett kerékpáros felvonuláson iskolánk 24 fővel képviseltette magát.
Papírgyűjtés, akadályverseny - eredményekkel!
Az időjárás majdnem keresztülhúzta számításainkat, de úgy látszik, a nyolcadikosok elintézték ezt is! Köszönjük! Szép munka volt.
Őszi nagytakarítás
A Mobilitási Hét keretein belül iskolánk részt vett a Takarítási Világnapon. Az alsósok az iskola kerítésein belül gyűjtöttek szemetet, az elsősök a híd környékét szépítették a hét folyamán.
Zenei világnap
Október 1-én tartjuk iskolánkban a zenei világnapot. A programot itt olvashatjátok, mindenkinek jó éneklést kívánunk!
Az első félévi délutáni órarend
Az iskolánkban tartott differenciált foglalkozások (korrepetálások), szakkörök, énekkar, tanulószoba, tömegsport időpontjai valamint a könyvtár nyitva tartását tartalmazza az alábbi táblázat.
A 2012/2013. tanév első félévi délutáni órarendje innen tölthető le.
A Szülői Szervezet közleménye
Kedves Szülők Választmányi tagok!
Ezúton értesítelek benneteket,hogy a Szülői Szervezet 2012./2013.évi választmányi ülését:
2012. október 03-án, 16.30-kor tartjuk az iskola kémiai előadójában.
Elkészült eseménynaptárunk
Munkatervünk alapján készült el a Petőfi iskola 2012/13-as eseménynaptára, mely tartalmazza a befizetések, a versenyek, programok, ünnepélyek időpontját. A naptár elérhető a fenti menüből, a "Következő események" között a bal oldalon, az oldalsó menüből, valamint innen: Eseménynaptár
Október 8. Tanítási szünet
2012. október 8-án (hétfőn) pedagógusaink szakmai napon vesznek rész, ezért ezen a napon nem lesz tanítás. Az alsós gyermekek számára - igény esetén – 7:30-13:30 között ügyeletet szervezünk.
Akik kérik, hogy gyermekük felügyeletéről gondoskodjunk, azok számára az étkezést is biztosítjuk, természetesen, ha ennek befizetése korábban már megtörtént.