Láttad-e már a zenét?
Hatodik évfolyamunk 32 tanulója kapott a Fenntartótól térítésmentes színházlátogatási lehetőséget. Tanítványaink a Bartók Kamaraszínház színpadán Szentpéteri Csilla zongoraművész – zeneszerző és zenésztársai „Láttad-e már a zenét?” című előadását tekinthették meg. A gyerekeknek egy igazán nagyszabású és izgalmas zenei utazásban volt részük.
A művésznő 2015-ben indította útjának a zenei műfajokon átívelő országos, ifjúsági koncertsorozatát. Belátta, hogy XXI. században nagyon nehéz a diákokat megérinteni a klasszikus szerzők műveivel, annyira más világban élnek, ezért igyekszik más úton megközelíteni a fiatalokat. A komplex audio-vizuális élményt nyújtó koncerten a zenén túl, a színpadon négy nagyméretű LED-falon zenére komponált kreatív filmek, varázslatos animációk, ismeretterjesztő fotósorozatok varázsolják el az ifjú közönséget. A repertoárban ismert klasszikus zeneszerzők kedvelt dallamai hangoznak el eredetiben és a XXI. század kedvelt műfajaival ötvözve (jazz, blues, rock, latin, világzene és filmzene műfajok), valamint a zongoraművész saját szerzeményei.
Köszönjük a lehetőséget.
Közlemény - Járványügyi intézkedés 2022. január 17-től
Tisztelt Szülő!
Tájékoztatjuk, hogy 2022. január 17-től új, valamennyi évfolyamon azonos járványügyi eljárásrend került bevezetésre a köznevelési intézményekben.
Amennyiben a Covid fertőzöttség intézményünkben igazolódik,
- arról a Fenntartót értesítenünk kell.
- Az igazoltan fertőzött tanuló 7 nap karanténba kerül.
- Oltott osztálytársai járhatnak tovább iskolába, számukra folytatódik a jelenléti oktatás.
Oltott az a tanuló, aki kétdózisú oltóanyag esetén az oltás első dózisát már felvette, vagy egydózisút kapott.
- Oltatlan osztálytársai az utolsó találkozástól számított 5 napra kerülnek karanténba.
Ez idő alatt az iskola az előrehaladáshoz szükséges tudnivalókat az osztályban szokásos módon és digitális platformon közli.
- A járványügyi határozat elkészítéséhez az oltatlan tanulók névsorát, személyes adatait és lakcímét a Népegészségügyi Osztály elkéri.
- Az Operatív Törzs a továbbiakban egyetlen évfolyamon sem rendel el egységes tantermen kívüli digitális munkarendet.
- Mellékelten küldjük a vonatkozó dokumentumokat szíves tájékoztatásul.
Mindenkinek jó egészséget kívánva
köszönjük az együttműködést,
Iskolavezetés
Bence a megyei fordulóban
Egy hónappal ezelőtt adtunk hírt a háromlépcsős országos angol nyelvi verseny első fordulójáról. A békéscsabai székhelyű Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola online iskolai fordulójában a REDMENTA alkalmazás volt a verseny digitális platformja. A szervező intézmény az alkalmazás technikai akadozásai miatt a digitális eredményeket felüljavította. A kézi jóváhagyás során a szervező iskolától több tanuló is extra pontokat kapott.
A szervezők Horváth Bence Gergely 8.a osztályos tanítványunk munkáját a jóváhagyás során kimagasló eredménnyel értékelték. Ezáltal Bence bejutott az országos verseny II. fordulójába. A megyei megmérettetésre március elején kerül majd sor. Hajrá Bence! Nagyon büszkék vagyunk rád!
Felkészítő tanár: Árvai Gyöngyi
Korcsolyázás a Városháza téren
A mai napon a 7.A és a 8.B osztály látogatott el a Városháza térre kipróbálni az ideiglenes korcsolyapályát, amit korábban más osztályaink is felkeresték már. Ezúton köszönjük meg Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának a lehetőséget.
Szülői fórum leendő elsőseinknek
Tisztelt Érdeklődők!
Kedves Szülők!
Egy nehéz döntés előtt állnak. Hova írassák be gyermeküket első osztályba? Melyik általános iskola lenne a legjobb? Tényleg nem könnyű a válasz, s nem is szeretnénk megmondani Önöknek, hogy mit tegyenek, hisz sok szempontot kell mérlegelniük, s a döntés 8 évre szól.
Engedjék meg, hogy segítsünk!
A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Iskolahívogató programsorozatának első alkalmaként szülői fórumot szervez, melynek időpontja 2022. január 26. (szerda) 16:00 órakor az előadóteremben.
A járványhelyzetre való tekintettel a jelenléti formában megtartott rendezvényen az alábbi szabályok betartását kérjük:
- érdeklődő gyerekenként 1 szülőt várunk;
- az iskola épületébe csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt léphet be;
- a maszk használata kötelező;
- erre a foglalkozásra kérjük, gyermekeiket ne hozzák!
Nagyon sok szeretettel várjuk erre és az ezt követő programjainkra!
Iskolavezetés és a leendő elsős tanító nénik
Legyetek jók, ha tudtok!
Nyolcadik évfolyamunk mindhárom osztálya Budapestre látogatott. A Pesti Magyar Színházban nézhettek meg egy zenés darabot a Lázár Ervin Program keretében. A korosztályt megragadta a történet, érdeklődéssel, figyelemmel kísérve és egy-egy karakterrel azonosulva élték át a történetet.
Vajda Katalin Legyetek jók, ha tudtok című zenés játéka az ismert olasz film alapján készült. A színdarab az 1500-as évek Rómájában játszódik, Néri Szent Fülöp életét dolgozza fel, aki nem a kor szabályai szerint éli meg hitét, hanem puszta jósággal, és ezt tanítja a gyerekeknek is. A jó és a rossz küzdelmének középpontjában egy éles eszű, melegszívű római utcagyerek, Cirifischio áll.
Köszönjük szépen a lehetőséget.
Vár a Petőfi! Iskolahívogató foglalkozásaink
Elkészültek plakátjaink leendő elsőseink és szüleik számára!
Túra a Bory-várhoz és a karácsonyi vásárba
Ugyan a gyermekek többsége már a téli szünetet élvezte, de a Kisbakancsos szakkör, benne 27 kisdiák és 4 alsós tanító néni vállalkozott rá, hogy 2021. december 21-én, kedden, ellátogasson megyeszékhelyünkre és ott eltúrázzon a Bory-várhoz, majd kellemes játszótéri élmények után a székesfehérvári adventi vásárt látogassa meg.
A program keretében először 4,5 km-t megtéve jutottak el a Bory-várhoz. Itt megcsodálhatták Bory Jenő kimagasló alkotását: a kastélyt, felmászhattak az összes tornyába és megismerkedhettek a volt tulajdonos gyönyörű alkotásaival, amelyek a kastélyban és a körülötte lévő kertben kerültek kiállításra. Majd újabb 1 km-es sétát követően a Mária völgyi elágazásnál lévő újonnan kialakított játszóteret foglalták el petőfis diákjaink, akik nem győzték a sok új, korszerű játékot, az edzőpark sporteszközeit, a műfüves pálya előnyeit viszonylag rövid idő alatt kiélvezni. Innen busszal utaztak a Belvárosba, ahol az adventi vásárban a gyermekek megkóstolhatták a kürtőskalácsot, jó meleg teát ihattak és természetesen vásárolhattak. Kicsit elfáradva, de jó kedvvel vonatoztak vissza Dunaújvárosba.
A gyermekektől idézve „Jó kis túra volt, a legközelebbire biztosan megyünk megint!”
A következő kirándulást 2022. január 29-re tervezik, ahol az úti cél Székesfehérvár: Sóstói tanösvény és a Koronás park. Várnak minden érdeklődőt és túrázni vágyót szeretettel!
Köszönet az élményekért Varjuné Müller Ági, Bécs Kriszti, Gerő-Gyurján Tamara és Rigó-Kurusa Klaudia tanító néniknek!
Játszóház és a karácsony szelleme
Vidám hóemberek az ablakon, mézeskalács fahéjas illata a kiskonyhában, társasjátékok izgalma, kézműves foglalkozások ügyességi erőpróbája hatotta át iskolánk falait a karácsonyi játszóházban. Az utolsó tanítási napon alsósaink már nem a tudás gyarapításán fáradoztak, inkább csiszolták tehetségüket, fejlesztették kézügyességüket, egyszóval élvezték a pillanat nyújtotta lehetőségeket, s ez így volt meghitt és szép. Csak élményekkel szabad zárni a dolgos hétköznapokat. Jövőre folytatjuk!