Hatter1

Tankerületi rajzverseny, Kiállítás megnyitó és díjkiosztó

A Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola 45 éves jubileumi tanévének tiszteletére tankerületi rajzversenyt és hozzá kapcsolódóan szépíró versenyt hirdetett.
A verseny célja az volt, hogy névadónk, Petőfi Sándor költeményeit rajzban és szépírás formájában is láttassuk tankerületünk diákjaival.
A pályázatra 9 iskolából, 7 településről több mint 250 versillusztráció érkezett. A legszebb és a legnépszerűbb képi megjelenítést Petőfi versei közül az Itt van az ősz…, Anyám tyúkja, Szeget szeggel és az Alföld című költemények kapták.
A kis művész palánták alkotásai közül 30 mű részesül jutalomban. A díjakat a díjazottak további remek alkotások készítésére használhatják majd.
A verseny érdekessége az volt, hogy a rajzversenyhez szépíró verseny is társult. A díjazott rajzok alapjául szolgáló Petőfi verseket tanítványaink szépíró verseny keretében másolták le. A legszebb kézírással írt másolatok a győztes illusztrációk mellett láthatóak majd a kiállításon.

A rajzverseny szervezője: Dr Nagy Péterné Hauszner Karin volt, a hozzá kapcsolódó szépíró versenyt Szilágyiné Számely Szandra bonyolította le.

A kiállítás megnyitóját 2016.november 16-án tartottuk.
A kiállítás december 15-ig tekinthető meg.

A a megnyitó képeit és a kiállított képeket itt lehet megnézni.

A dunaujvaros.com cikke és képei itt találhatóak.

A duol.hu galériája

Felavattuk a felsősöket is

Negyedik éve tartjuk meg az ötödikesek avatását, hiszen ők ilyenkor csöppennek az alsó tagozatból a felsősök világába. A programot a tavalyi győztes 6.B osztály szervezte. A játékos feladatokat szinte felváltva nyerte a három ötödikes osztály, de a végén az 5.C osztály került ki győztesen a viadalból! Üdvözlünk titeket a nagyok között!

KÉPEK ITT

 

Halloween

A tanév legjobban várt buliját tartottuk tegnap. A Halloween már évek óta a legnagyobb tömeget vonzó rendezvényünk. A programot a 8.A és a 8.B osztály szervezte. Működött a jósda, volt cukorka-dobáló, jelmezverseny, megválasztottuk Drakula grófot és grófnét, lehetett arcot festetni, de a legnagyobb érdeklődés most is a kísértetkastélyt kísérte. Éhes és szomjas sem maradhatott senki, hiszen két büfé és egy koktélbár várta a gyerekeket. A zenéről DJ DarkStar gondoskodott. A program népszerűségére jellemző, hogy jelen voltak tanulóink ötödiktől nyolcadikig, de még kilencedikes és tizedikes volt diákjaink is visszajöttek néhányan!

KÉPEK ITT

 

Leendő elsőseinknek

Hamarosan indul programsorozatunk leendő elsőseink számára. Ismerjék meg a programot, valamint a leendő tanítókat!

Plakátunk

Leendő elsős tanítóink bemutatása


  

Programsorozatunk:

1.  találkozás

Téma: ISMERKEDJÜNK MEG!

Szülői tájékoztató gyermekeknek játszóházzal

Időpont: 2017. január 16. (16:00 óra)

 

2.  találkozás

Téma:  MESÉL A TÁBLA

Játékok interaktív táblával

Időpont: 2017. január 23. (16:00 óra)

 

3.  találkozás

Téma:  NASI-PARTI

Golyózzunk be együtt!                     

Időpont: 2017. február 6. (16:00 óra)

 

4.  találkozás

Téma: A MOZGÁS ÖRÖME

Játékos sportdélután (váltócipőt kérünk)

Időpont: 2017. február 20. (16:00 óra)

 

5.      találkozás

Téma: MEKEGJÜNK EGYÜTT!

Dalos-verses angol gyermekjátékok  

Időpont: 2017. március 6. (16:00 óra)

 

6.  találkozás

Téma: TE IS LEHETSZ ANGOL TAGOZATOS!

Játékos versengés - leendő 1/a-nak

Időpont:  2017. március 13-14.  (15:00-18:00 óra között)

 

Plakátunk

Leendő elsős tanítóink bemutatása

 

   Sok szeretettel várják Önöket az elsős tanítók!

Októberben a hónap osztálya a 6.B

Szoros volt a verseny az októberi "Hónap osztálya" díj elnyeréséért. A behozott kupakok, az egészségnapok programjai és természetesen a napi felkészülés hozta meg az eredményt a 6.B osztály számára. Gratulálunk!

Nyelvi versenyt nyertünk

Nyolcadikos tanítványainkat ismét meghívta a Pannon Oktatási Központ hagyományos nyelvi délutánjukra. A versenyre az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, Ausztria, Németország és Spanyolország hagyományaiból és nevezetességeiből kellett felkészülni. Angol nyelvű feladatot is kellett teljesíteni, valamint előzetesen kellett készíteni egy bemutatót "Egy nap egy tinédzser életében" címmel. Nézzétek meg az erre az alkalomra készült videót, amit tanulóink úgy értelmeztek, hogy bemutatják, hogy képzelik el a szülők az ideális tiniket, és mi a valóság... Bendula Petra, Szundi Kata, Varga Luca és Csontos Alex az első helyet szerezték meg a versenyen, de ne feledkezzünk meg a többi nyolcadikos osztálytársról sem, akik segítettek elkészíteni a videót! Gratulálunk!

Íme, a videó:

 

A győztes csapat (több kép itt):

Napközis adventi készülődés

Advent idején
 
Csíp hideg,fúj a szél,
December van, itt a tél.
A kályhákban tűz zenél,
Hallgassuk meg ,mit mesél.
 
Minden Advent idején, 
Koszorúkon gyertyafény,
,Szemek tükrén hit, remény,
Gyémántként úgy látom én.
 
Majd eljön a szeretet,
Örömet hoz s ünnepet.
Boldogok az emberek,
Senki nem ejt könnyeket.
 
Szív a szívhez jut közel,
Szeret,örül,átölel.
Béke lesz a világon,
 Mert érkezik  Karácsony.
 
 
Ezzel a lelket melengető verssel hangolódtak az Adventre a napközisek péntek délután. Minden csoport elkészítette saját koszorúját, ami az iskola aulájának ékes dísze lett. Angyalkák, hópihék és hókristályok mellett szaloncukor csüng a felfüggesztett díszeken. A kis nebulók türelmetlenül várják a téli szünet előtti utolsó napot, amikor a cukorkák lehullnak és boldogan majszolhatják . KÉPEK ITT
 

Szépíró verseny

Iskolánkban 4. alkalommal került megrendezésre az iskolai Szépíró Verseny. Az idei tanévben 43 alsós kisdiák mérte össze tudását a második, harmadik, és negyedik évfolyamon.

Iskolánk idén ünnepli 45. évfordulóját, ezért minden évfolyamon Petőfi Sándor egy-egy költeményét kellett lemásolni. A másodikosok az Arany Lacinak című verset kapta, a harmadikosok és negyedikeseik pedig az Itt van az ősz… című verset.

A sok szép munka közül a zsűrinek nehéz volt a választás.

Győztesek:

2. évfolyam:

I. Grabecz Gréta 2. a

II. Sarvajcz Dávid 2. a

III. Borbély Gergő 2. a

III. Hajdu Zalán 2. a

 

3. évfolyam:

 

I. Ecsődi Amanda 3. a

II. Frohmann Dóra 3. a

II. Fábián Attila 3. a

III. Pető Dániel 3. b

 

4. évfolyam:

 

I. Csarnai Bálint 4. a

II. Vidák Boglárka 4. a

III. Gyulai Gergő 4. b

 

Gratulálunk Nekik!! KÉPEK ITT

Jótékonysági akciónkról

A Petőfi iskolában hagyomány, hogy ha a szükség úgy kívánja, akkor összefogunk, egy nemes ügyért. Számos fejlesztést így sikerült megvalósítanunk az iskolában (pl. játszótér, kosárlabdapálya), de több esetben így tudtunk segíteni azokon, akiknek a gyógyuláshoz kellett a támogatás. Az idei tanévben úgy hozta a sors, hogy városunkban két tündéri kislány szorul segítségre: Leti és Kamilla. Először kupakgyűjtő akcióba kezdtünk, ami folyamatosan tart és hétről-hétre lenyűgöző mennyiségeket látunk összegyűlni. A kupakokat nem csak saját tanulóink hozzák, hanem kaptunk már csomagot a Gárdonyi iskola tanulóitól, valamint a környék lakóitól, de még Nagyvenyimről is.

Az alsó tagozaton a legtöbb kupakot októberben a 4.C osztály hozta, így ők kapták meg azt a vándordíjat, egy cuki plüssfigurát, amit a legjótékonyabb osztály kap meg minden hónapban. A felső tagozaton az 5.A osztály gyűjtötte a legtöbb kupakot, így ők kapták a legtöbb pontot az osztályversenyben. KÉPEK ITT

A legtöbb kupakot októberben a 4.C osztály gyűjtötte


Úgy gondoltuk azonban, hogy a kupakgyűjtés mellett szükség van egy nagyobb megmozdulásra is, hiszen tudjuk, hogy mindkét családnak jelentős mennyiségű pénzre van szüksége a gyógyuláshoz, a mindennapok megkönnyítéséhez. Egy vásárt szerveztünk, ahová a gyerekek hozták a portékákat. Mi is lehetett volna a legjobb gyerek-csalogató áru, mint a csokoládé? Csokoládék százait hoztak tanulóink, amit aztán a vásárban értékesítettünk. A gyerekek tömött sorokban válogattak a Gombóc Artúrt is zavarba hozó kínálatból. Volt olyan tanulónk is, aki nem vásárolt csokoládét, hanem készpénzzel támogatta a lányokat. KÉPEK ITT

 

Csokivásár


Nem feledkeztünk el arról sem, hogy valamilyen módon az adakozó gyerekeknek is megháláljuk az igyekezetet, ezért iskolánk intézményvezetője, Rideg István felajánlott egy jelképes ajándékot a legjótékonyabb osztálynak. A díjat, egy petőfis zászlót a 3.A osztály nyerte. Ők voltak tehát azok, akik a legtöbb csokit hozták és a legtöbb csokit vásárolták a vásárban. Ugyanakkor mindenkit hatalmas köszönet illet, aki hozzájárult bármilyen módon a jótékonysági vásárhoz. KÉPEK ITT

 

A csokivásár és az adománygyűjtés legaktívabb osztálya, a 3.A


A vásár bevétele 150.000 Forint lett, ami hatalmas összeg! Iskolánk diákönkormányzata pedig úgy határozott, hogy ezt az összeget kiegészíti. Már hosszú évek óta tartunk karácsonyi vásárt iskolánkban, aminek a bevételét jótékony célokra fordítjuk. Ebből az elkülönített összegből a diákönkormányzat kipótolta a csokivásár bevételét, így mind Leti, mind Kamilla családjának 100.000 – 100.000 Forintot tudunk átadni. KÉPEK ITT

Az adományok átadása Kamilla és Leti szüleinek


Köszönjük, PETŐFISEK, megint nagyok voltatok!

A kupakgyűjtés pedig folytatódik tovább...

A dunaujvaros.com cikke

A duol.hu cikke

Free Joomla templates by L.THEME