Játszótér átadása
Iskolánk Játszótere a nyáron megújult. A munkálatokat elsősorban a TESCO-pályázat támogatásának köszönhetően kezdhettük el, de a költségekhez nagyrészt hozzájárult a Diákönkormányzat, a Szülői Szervezet és iskolánk alapítványa, a Petőfis Tanítványainkért Alapítvány is. A szakemberek mellett a felújításban iskolánk pedagógusai, karbantartónk, udvarosunk is szorgoskodott. Nagy örömünkre a gyerekek szeptemberben ismét birtokba vehették a felújított játszóteret, a megfelelőségi vizsgálatot követően tanúsítványunk megérkezett.
Novemberben udvarunk tovább csinosításában a Szülői Szervezettől hatalmas segítséget kaptunk. A játszótér alatti homokot a szülők fellazították, elegyengették. A felső udvar padjainak környékét feltöltötték, rendbe tették. A gyerekek által összeszedett levélhalmokat begyűjtötték, a maradék avart is összegereblyézték, zsákokba szedték. Hálásan köszönjük minden segítő szülő önzetlen munkáját!
Időközben alapítványunk jóvoltából a várva várt homok is megérkezett, mellyel feltöltöttük a játszóteret, így még biztonságosabbá vált a játéktér.
Köszönjük mindenkinek, akik a játszótér felújító munkálataiban részt vettek!
Szabó Tünde - Petőfis Tanítványainkért Alapítvány
Péntek 13. Luca napja
Az alsó tagozat a tornateremben emlékezett meg erről a napról. A Luca napi szokásokból, hagyományokból mutattak be egy kis jelenetet Bak Dorka és Katona Ervin (4.a), Fekete Szonja és Fábián Roland (1.b), Szántó Adél, Kiss Vince, Fábián Ádám, Németh Azár (1.a), és Berki Amina 2.b osztályos tanuló. A műsorba az egész alsó tagozat bekapcsolódott, amikor elénekelhették a „Kotyolás” dalát, a Luca dalt, mellyel egykoron a legények járták a házakat, jókívánságokat, áldást osztogatva a ház népének. Az előadás után a tanulók saját Luca búzát ültettek, mely karácsonyra kihajt, szépen kizöldül jelezvén, hogy jövőre jó termés lesz.
A Luca napi előadást betanította: Gulyásné Dorka Violetta
Válts egy csokit mosolyra!
„Azért van az ünnep, mert nem lehet csoda nélkül élni!” vallja az Ágota Alapítvány, aki már tizedik esztendeje szervezi a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal együttműködésben karácsony előtti csokigyűjtő jótékonysági akcióját. Az alapítvány az édes adományokat a tartósan állami gondoskodásban élő és az átmenetileg szülő nélkül maradt gyermekeknek juttatja el.
Önkéntes segítségeteknek köszönhetően iskolánk az idén 181 tábla/doboz, súlyra 19 kg csokoládéval tudja támogatni a család nélkül maradt gyermekeket. Köszönet minden melegszívű Petőfis családnak, aki igyekezett mosolyt és örömöt csalni egy-egy csokoládéval azoknak a gyerekeknek az arcára, akiknek ebből egész évben kevesebb jut. Adományunkkal békés, boldog ünnepeket kívánunk az állami gondoskodásban élő gyermekeknek!
Karácsonyi teadélután az 1. a-ban
Adventra, karácsonyra és a télre várva-vágyakozva az 1.a osztályosok és szüleik együtt barkácsoltak dec. 10-én. A kézműveskedés fáradságos munkája közben teázással frissítették magukat a résztvevők, finom gyümölcsteákat kóstolgatva. A szülők segítettek az alkotások elkészítésében és a hazafele cipekedésben, hiszen sokféle szépséges dekorációt készítettek az elsősök. A családok éltek a lehetőséggel egymás jobb megismerésére és a barátkozásra. A kellemes és jó hangulatú elfoglaltságot az osztályfőnök, Magdi néni szervezte.
2025 évi Intézményi étkezés változások
Kedves Szülők!
Az intézményi étkezésben a jövő évtől változások lesznek. Kérjük olvassák el a két tájékoztatót!
2025.Étkezés befizetési időpontok.pdf
Szeretetvásár
Kedves Szülők! Az idén nagyon sok segítségre számíthattunk, amiért nem tudunk eléggé hálásak lenni. A szeretetvásárra már korán elkezdtük a készülődést és évről évre egyre sikeresebb. Mindenkinek nagyon köszönöm a segítségét, közreműködését, a felajánlásokat. A befolyt összeget a lehető leghatékonyabban szeretnénk felhasználni a gyerekek javára. Nem állunk meg, adni jó! ❤️
Köszönettel: Pintérné Dima Irini, a szülői szervezet elnöke
Word-Paint informatika versenyen
2024. december 10-én rendezte meg a BIROK Szabó Magda Tagintézménye a hagyományos Word-Paint versenyét 5. és 6. évfolyamos diákok számára. A megmérettetésre minden dunaújvárosi tankerülethez tartozó iskola meghívást kapott. Iskolánkat Pintér Szófia, 5.a osztályos tanuló képviselte.
A gyerekeknek egy komplex feladatot kellett megoldaniuk a Word szövegszerkesztő, és a Paint rajzolóprogram segítségével. A feladatokat pontos kiírás szerint kellett végrehajtani.
A 60 perces kitartó munka után a gyerekek izgatottan várták az eredményhirdetést. A szervezők nagyon megdicsérték a gyerekeket, mert nagyon ügyesek voltak. A zsűri évfolyamonként értékelte a versenyzőket és minden résztvevő kapott ajándékot.
Szofi az 5. évfolyamosok között 3. helyezést ért el. Szívből gratulálunk a szép eredményhez!
Milekné Pekkel Szilvia
„Válts Győzelemre!”
2024. december 5-én került megrendezésre a JUVE idei „Válts Győzelemre!” sportrendezvénye. Iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói vettek részt az eseményen. A feladatok között ügyességi és gyorsasági feladatok voltak, melyeket sikeresen teljesítettek tanítványaink. Kellemes délelőttöt töltöttünk el a gyerekekkel a Dunaferr Iskola tornatermében.
Köszönjük a részvételt Majoráni Gréta, Inger Dóra, Imre Fanni, Fecskó Lara, Molnár Jázmin, Németh Mihály, Várnagy Erik, Molnár Zalán, Balogh Brendon, Boór Milán, Buzási Zalán, Váradi Achilles tanulóknak.
A csapatot összeállította: Nagy Gabriella, Nagy Tímea testnevelő tanár, kísérő: Nagy Tímea testnevelő tanár. Köszönjük a meghívást és a szervezést a Jövő Új-Városáért Egyesületnek.
DSZC angol nyelvi verseny
Iskolánk tanulói középiskolai angol nyelvű versenyen vettek részt 2024. december 5-én. A vetélkedőt a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Technikum és Szakképző Iskola hirdette meg nyolcadikosok számára. A feladatok az Olimpiai Játékok témakört ölelte át. A feladatsorok színesek, ötletesek, játékosak és egyben gondolkodtatók is voltak. Keresztrejtvények, szómagyarázatok, dalszöveg kiegészítés, puzzle és activity. Kellemes délelőttöt töltöttünk el, eredményesen.
Három fős csapatunk II. helyezést ért el. Tagjai voltak: Kovács Emma, Kovács Réka, Támadó Luca. Gratulálunk!
Felkészítő pedagógusok: Gere Szilvia és Vágó József