Hatter1

Szaloncukor

Négy hatalmas doboz szaloncukorral érkezett kedden, személyesen hozta hozzánk szívélyes karácsonyi üdvözletét Barta Endre alpolgármester úr, amit több mint 400 tanítványunk között osztottunk szét a téli szünet előtti utolsó két tanítási napon. Édesszájú gyermekközösségünk szeretettel fogadta DMJV Önkormányzatának ajándékát. Köszönjük szépen.

Gyermekeink csillogó tekintetével kívánunk mi is viszont békés, boldog ünnepeket!

További képek itt

Filharmonikusok a Petőfiben

A Lázár Ervin Program keretében összesen három előadásnak adtunk otthont iskolánk tornatermében december 4-én és 5-én. Saját tanítványainkon kívül vendégül láttuk az Arany János Általános Iskola és a Móra Ferenc Általános Iskola tanulóit is a 2. évfolyamtól egészen a 7. évfolyamig. A Budapesti Filharmóniai Társaság „Kezdetben vala a tánc” című interaktív zenei előadását 183 felsős tanuló tapsolta át, a „Táncolni mindenki tud” című előadását pedig 103 alsós tanuló táncolta végig. Bár tornatermünk akusztikája nem tökéletes, a gyerekek jól szórakoztak, igazi gyermekbarát előadásokat kaptunk.

További képek és videó itt

 

Szeretetcsoki a beteg gyermekek mosolyáért

Közösségünk minden karácsonykor szervez jótékonysági akciót, mert adni jó. Az idei adományozás célja a beteg gyermekek támogatása. Csatlakoztunk a Mátrix Közhasznú Alapítvány „Segíts te is egy csokival!” felhívásához, amikor megtudtuk, hogy kórházak gyermekosztályain fekvő gyerekek mesedoktor vizitjein és nélkülöző családok támogatásakor a Mátrix Alapítvány mesedoktorai, bohócdoktorai és önkéntesei más segítség mellett csokoládét is osztanak.

Az egyhetes szeretetcsoki kampány során közösségünk összesen 24,35 kg táblás csokoládét gyűjtött össze, amit gondosan, törésmentesen becsomagoltunk. Csomagunkba a táblás csokik mellé került még néhány doboz bonbon, különleges nápolyi és némi írószer is. A sok édesség közé kedves üzeneteket és gyermekrajzokat is rejtettünk. Szeretetcsokival megtelt csomagunkat december 18-án postára adtuk, segítve ezzel a mesedoktorok alapítványának fontos gyermek- és családvédelmi tevékenységét.

Kívánunk minden beteg gyermeknek mielőbbi gyógyulást! Reméljük, hogy a szeretetcsokival sikerül mosolyt csalnunk az arcukra!

További képek itt

Adventi teremdíszítő verseny

Tavaly hagyományteremtő céllal került megrendezésre felsős osztályaink körében a teremdíszítő verseny. Jóleső érzés látni, hogy a pár évvel ezelőtti „steril” termek helyett egyre inkább előtérbe kerül a felsős osztályoknál is a „saját terem” érzése. A közösségek az idén is rengeteg munkát fektettek a dekorációba. Az iskolában szebbnél szebb „sarkokat” láthatunk, ahol a gyerekek és tanítóik igyekeztek becsempészni az ünnepek hangulatát. Az alsós termek mind gyönyörűek, tele téli gyermekmunkával. Ők nem hirdettek versenyt az osztályok között. A felsőben az osztályverseny miatt dönteni kellett, és a zsűri ítélete szerint az első három helyezett sorrendje a következőképpen alakult: 1. hely: 6.b; 2. hely: 7.b, 3. hely: 8.b.

 

További képek itt

 

Mozilátogatás

Az Apolló Mozgókép Kft. – a KULTIK Mozi üzemeltetője – jóvoltából december 14-én iskolánk 67 tanítványa kapott lehetőséget ajándék mozilátogatásra. A gyerekek Pintér Tamás polgármester úr köszöntője utána a Szárnyalj! című animációs filmet tekintették meg. Az ajándék mozizás élményét fokozta, hogy minden gyermek egy-egy adag popcornt és üdítőt is kapott. Köszönjük szépen, tanítványaink jól érezték magukat.


További képek itt

 

Komposztálót avattunk

Még a tél beállta előtt felállítottuk két darab új 320 literes komposztáló edényünket iskolánk udvarán. Az edényeket laza, földes talajon helyeztük el, egy napos, de félárnyékos sarokban, szélvédett, de nem szélcsendes helyen. A hely kiválasztásánál ügyeltünk arra is, hogy a komposztálók iskolakertünktől kényelmesen elérhetőek legyenek. Első próbálkozásra került bele gyom, lehullott lomb, elszáradt virág, apró gally és föld. Belocsoltuk, jól megkevertük, amit a tél folyamán néha majd megismétlünk. Reménykedünk abban, hogy tavaszra humuszban gazdag tápanyagot nyerünk tartalmából magaságyásainkba, illetve facsemetéink alá. Mindenesetre megtettük kezdő lépéseinket zöld hulladék csökkentése és a körkörös gazdálkodás előkészítése terén.

További képek itt

Szeretetvásár

Pintér Dima Irini és a Szülői Szervezet idén is megrendezte iskolánkban a szeretetvásárt. Az alábbiakban Irini beszámolóját közöljük:
„Idén már több tapasztalattal, izgatottan készültem, szerveztem az idei vásárt. Nagy boldogsággal tölt el, hogy a sok befektetett munka és ráfordított idő meghozta gyümölcsét. Segítőimmel együtt közel 400.000 Ft-ot gyűjtöttünk a gyerekek támogatására.
Szeretném megköszönni az adományokat mindenkinek, valamint Ősi Krisztinának, Katonáné Kovács Mariannak, Dánielné Rácz Mónikának, Vas Lászlónénak, Buzásiné Mikus Ágnesnek a segítségét, továbbá külön hálával tartozom Balogh Alexandrának, Horinka Hajnalkának, Ludmann Évának, Reichert Máriának és Zeleiné Hirtling Ritának, akiktől a legtöbb segítséget és támogatást kaptam!
Szuperek voltatok!”
Mit is mondhatnánk, mi is igazán köszönjük, a gyerekek nevében is!

November hónap osztálya – 8.a

November hónapban a pontszerzést a versenyek határozták meg. Hetedik és nyolcadik évfolyamos diákjaink OÁTV-n vettek részt. Nyolcadikosaink mindkét osztályból (hat illetve nyolc fővel) a Baky Ágnes matematika versenyen képviseltették magukat. A 7.b osztály négy tanulója városi, az egészséges életmód tematikájában rendezett versenyen mérettették meg magukat. A 8.a osztály látta el aktuálisan a havi ÖKO-járőr szerepét, valamint aktívan segédkeztek a könyvtár rendezésénél. A hetedik évfolyamosok által igényelhető, valamint az iskola pályázaton nyert notebookjai a 7.a osztályosok segítségével kerültek átmeneti helyükre. A versenyek mellett a hulladékcsökkentési témahéten való aktivitás is pontokat jelentett egy-egy osztálynak.
A ranglista novemberben a következőképp alakult:
1. 8.a 796 pont
2. 7.a 727 pont
3. 5.a 705 pont
4. 6.b 681 pont
5. 8.b 635 pont
6. 5.b 619 pont
Legkevesebb hiányt a 7.a osztály szerezte, míg legtöbb dicsérettel a 6.c, valamint a 8.a osztály
büszkélkedhetett! Gratulálunk!

Baky Ágnes matematika verseny

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium az idei, jubileumi tanévben is megrendezte a Baky Ágnes városi és régiós matematikaversenyét 8. és 9. évfolyamosok számára. Versenyükkel iskolájuk volt tanárának, Baky Ágnes tanárnőnek állítanak emléket minden évben, aki Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, Dunaújváros Díszpolgára, valamint a Bolyai János Matematikai Társulat Beke Manó díjasa volt.
A vetélkedő témája: logikai, matematikai feladatok megoldása, régi idők matematikája.
A versenyre három fős csapatok jelentkezését várták, iskolánként kötetlen számban.
A vetélkedő három fordulóból állt, amelyből kettő internetes volt. A döntőt, a harmadik fordulót a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban tartották.
Az első fordulóban a feladatok megoldására összesen 60 perc állt a csapatok rendelkezésére. Ebben feleletválasztós kérdések szerepeltek. A tanulóknak oda kellett figyelni, a tippelgetés nem volt célravezető, mert a helytelen válaszért 1 pontot levontak, az üresen hagyott kérdés 0 pontot ért.
A második forduló feladatai kifejtős kérdéseket tartalmaztak: egy 20 feladatból álló feladatsor részletes megoldását kellett elkészíteni a csapatoknak.
Az első fordulóban 43 csapat vett részt, ebből 35 csapat volt kitartó és küldött be megoldást a második fordulóban is. A két forduló pontszámai összeadódtak, és a legjobb 15 csapat jutott be a döntőbe.
Iskolánkból 4 csapat is megmérettette magát, melyből „A 3 Muskétás” elnevezésű, 8.a osztályosokból álló csapat kapott meghívást a harmadik fordulóba. A csapat tagjai: Szalma Ádám Attila, Erdélyi Bulcsú Levente, Csőregi Zalán.
Előzetes feladatként készíteniük kellett egy plakátot, mely egy matematikatörténeti szempontból érdekes tételt, problémát, eseményt mutatott be. A döntő fordulóban logikai, gondolkodtató, problémamegoldó feladatok vártak a csapatokra. A két és fél órás verseny folyamatos koncentrációt igényelt, alaposan elfáradtak a gyerekek.
A fiúk nagyon szépen helyt álltak, végül a 8. évfolyamosok között a 7. helyen fejezték be a versenyt. Nagyon büszkék vagyunk rájuk, köszönjük az alapos felkészülést és a lelkiismeretes, kitartó munkájukat!
A 8.b osztályos tanulók felkészítő tanára Nagy Gabriella tanárnő, a 8.a osztályosoké Milekné Pekkel Szilvia tanárnő.



Free Joomla templates by L.THEME